szeretem benned
Blog a blogban

“Azt is szeretem benned, hogy……”

Szeretet kártyák.....

Advent Minden Napjára

Ebből a “kártyák”-ból lettek az elmúlt néhány év legkedveltebb Adventi díszei, mind a lakásnak, mind pedig a lelkünknek. Ebben az írásomban volt már szó róla.

2018-ban készítettem el, de ugyanúgy felkerült tavaly is a falra, és azt már idén is leszögezte Babó, hogy enélkül nem lehet advent. Aminek persze én nagyon örülök, hogy egy olyan dolgot sikerült kitalálni, ami ilyen hatalmas örömet szerez neki. Ő egyszerűen csak SZERETETNEK nevezte el. Nem telt el nap, hogy ne olvastuk volna el az aznapi SZERETETET.

Az elkészítése egyszerű, kell hozzá piros vagy bordó színű karton, fehér A4-es fotókarton, nyomtató, ragasztó, piros szalag vagy zsinór és csipeszek.

A betűket innen tudjátok letölteni. 

Nekünk Ákos nevével együtt, és az ép aktuális évszámmal, 22 betűre jött ki. 

Miután a fehér kartonra kinyomtattam a nevet és a feliratot, már csak körbe kellett vágni és egy másik sablont készíteni a piros kartonhoz, ami egy picivel nagyobb, mint a fehér. A sablon alapján elkészítettem minden betű alá pirosból egy lapot, azt is kivágtam, majd összeragasztottam a fehér betűssel. 

Végül már csak a kis kedvességek hiányoztak a hátuljáról. Én azt írtam fel hogy: AZT IS SZERETEM BENNED, HOGY…..

Természetesen bármi mást is lehet rá írni. Nagyobbaknak akár egy idézettel, vagy egy kedves fotóval is eltudom képzelni. 

Kell rá időt szánni!! 

Ugyan az elkészítése nem bonyolult, viszont időigényes. Ezzel, biztosan  betudjuk aranyozni gyermekünk napjait. 

Ha bármilyen kérdésed felmerül menet közben, keress meg bátran. 

Ha elkészítetted kérlek mutasd meg! Várom a fotókat.

Ha tetszik az ötlet, oszd meg, hogy másokhoz is eljuthasson. 

20181201 110008

85 / 100

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük