A Mikulás története

Történt egyszer réges-régen a messzi Lappföldön, hogy élt egy nagyon szegény család. Anyuka és apuka nagyon szerette egyetlen kisfiukat, de sajnos szerény körülményeik miatt nem tudtak neki játékokat, gyümölcsöket, édességet vásárolni. Régen nem voltak nagy bevásárló központok, minden városban egyetlen kis boltocska volt. Az emberek a sok munkáért is csak kevéske pénzt kaptak. Amikor beköszöntött a tél, a nagy hidegben nem volt gyümölcs a fán, nem teremtek zöldségek, alig volt mit enni.

Sok-sok évvel ezelőtt, december ötödik napján ebbe a kis lappföldi falucskába leesett az első nagy hó. A szegény családnak nem volt tüzelője, nagyon fáztak és a kisfiú szomorú volt, hogy ennyire fáznak a szüleivel. Amikor kiment a nagy hóba, a többi gyerek kinevette amiért nincs csizma a lábán, csak egy szakadt kis cipő, amibe belefolyt a hideg hólé. A család mellett élt egy öreg fehér szakállú bácsi akit Nikolaus-nak, magyarul Miklósnak hívtak és egy földig érő piros kabátban járkált télen, ami jó melegen tartotta. Volt neki egy fia is, de ő már nagy volt és a saját családjával élt egy másik házban. Nikolaus bácsi egész évben sokat dolgozott és mivel egyedül élt, alig alig költött valamire. Nagyon megsajnálta a kisfiút és eldöntötte hogy segít rajta. Elment a suszterhez és megkérte, hogy estére varrjon egy kis csizmát a fiú számára, ne fázzon szegénynek a lába. Elment a kis boltba és vásárolt egy kis cukrot, mandarint és pár szem kekszet, diót, mogyorót. Estére elkészült a csizma és Nikolaus bácsi belerakta a nyalánkságokat. Nem akarta, hogy a kisfiú megtudja hogy tőle kapta az ajándékokat, így éjjel – míg mindenki aludt, az ablakába csempészte a meglepetést, az ajtóba pedig rakott egy kosárnyi tűzifát is, hogy ne fázzanak. Reggel mikor a kisfiú felkelt és meglátta a fényes kis csizmát, benne a finomságokat olyan boldog volt, hogy madarat lehetett volna fogatni vele.

A következő évben mikor leesett az első hó Miklós bácsi újra elment a suszterhez és egy új csizmát rendelt persze egy számmal nagyobbat, hisz a tavalyit már kinőtte a kisfiú. Újra elment a boltba és vett nyalánkságokat, nehogy üresen rakja ki az ablakba. Éjjel újra meglátogatta a kisfiút aki másnap a boldogságtól szóhoz sem jutott. Így ment ez minden évben és sosem derült ki, hogy ki az a jótevő, aki segíti ezt a szegény családot csak a suszter, a kisbolt eladója és Miklós bácsi fia tudta az igazságot. Amikor Miklós bácsi annyira öreg lett, hogy meghalt az egész falu nagyon szomorú volt, mert mindenki nagyon szerette. Amikor eljött az újabb tél a kisfiú már izgatottan várta a megszokott ajándékot. Mivel már nem volt olyan kicsi, a lába sem nőtt olyan gyorsan előző évi csizma még passzolt a lábára. A faluban mindenkinek izgatottan mondogatta:

-Ma újra eljön hozzám a jótevő és mint mindig! Ma is kaphatok valamit legalább egyszer az évben! Meghallotta ezt Miklós bácsi fia, akit szintén Miklósnak hívtak, ami nem meglepő hisz régen a név apáról fiúra szállt. Tehát ő, a suszter és kis boltos is előre sajnálták a fiút mekkorát fog csalódni ha idén semmi nem lesz az ablakban. Össze beszéltek hát, hogy segítenek. Abban az évben már a fiatalabb Miklós vitte az ajándékot a fiúnak. Történt viszont, hogy a faluban igencsak híre ment annak, hogy a falu legszegényebb gyereke minden évben csomagot kap, s a szomszéd faluban is élt ám egy nagyon nagyon szegény kislány. Megkérdezte a kisfiút ő miért kaphat ennyi dolgot, mit tesz érte a kisfiú csak azt mondta: talán azt, hogy egész évben jó kisfiú vagyok, jól viselkedek. Elkezdett hát ez a kislány reménykedni abban, hogy talán ha nagyon szépen viselkedik egész évben ő is kaphat egy kis csomagot, vagy egy szép kiscsizmát. Mondogatta is a barátainak, hogy ő bizony nem rosszalkodik, nem felesel vissza, jól tanul mert akkor hátha hozzá is eljön ez a jótevő. Hát ahogy az lenni szokott el is jutott a hír Miklóshoz aki megsajnálta a kislányt és a következő decemberben már őt is meglátogatta éjjel titokban.

Tudta a suszter, tudta a kisboltos és tudta a felesége is, hogy Miklós az aki apja régi piros köpenyében meglepte e szegény gyerekeket. A felnőttek összefogtak és egész évben figyelték kik azok a gyerekek akik megérdemlik, hogy a csoda velük is megtörténjen. Attól az évtől Lappföld minden kis falujába elment Miklós és azon a napon kirakosgatta a gyerekek ablakába a csizmákat, gyümölcsöket édességeket. Csak a felnőttek tudták, hogy ki ő bár egyszer egy kislány felébredt a neszre, de már csak egy piros ruhás alakot látott elsietni a ház mellett. Másnap el is mesélte mindenkinek, hogy mit látott. Teltek az évek és Miklós is megöregedett. Hosszú fehér szakálla lett és már nehezen sétált, ezért a faluban több apuka is felajánlotta, besegít neki, hisz Lappföld olyan nagy, hogy nem bírja egyedül. Mindenki ott segített ahol tudott, a szabó piros köpenyeket varrt, a suszter sorra készítette a kiscsizmákat, az anyukák kis csomagokba pakolták a gyümölcsöket, édességeket. Persze volt egy lista: kik azok akik megérdemlik, és kik azok akik szenet vagy virgácsot kapnak mert egész évben rosszak voltak. Akkor éjjel már egyszerre többen indultak útnak, hogy reggelre minden gyerek megkapja, amit kiérdemelt az évben.

Ez a varázslatos hagyomány faluról falura, városról városra, országról országra szállt és még a mai napig is fennmaradt. Miklós halála után tiszteletére a december 6.-át Miklós napnak nyilvánították az egész világon.

Tudod, ezt a történetet a kisgyerekek nem tudhatják meg! Gondold el milyen lenne a gyerekkora ha nem lenne benne ez a varázslatos csoda? Emlékszel még te is hogy vártad ezt az estét minden évben? Már egyre nagyobb, egyre okosabb vagy és sejthetted már te is, hogy nincs egyetlen egy öreg bácsika, aki a világ összes gyerekéhez el jutna egy éjszaka alatt. Viszont a varázslat valóban él, és ezt tudnod kell! A mai napig vannak jótevő Mikulások, akik a nagyon szegény gyerekeket, családokat titokban meglepik, hogy ne legyenek szomorúak amiért nekik nem telik arra amire vágynak.

Az, hogy a te Mikulásod az anyukád és apukád hidd el a legjobb dolog, hisz ez azt jelenti, hogy az év többi napján is megvan mindened amire csak vágysz!

Ezt mindenki akkor tudja meg, ha már elég nagy ahhoz, hogy titokban tudja tartani, elég okos ahhoz, hogy ne vegye el a csoda varázsát a kicsiktől. Mi felnőttek tehát megbízunk már benned, tartsd meg te is a több százéves titkot és viselkedj úgy egész évben, hogy megérdemeld azt a kis csomagot! A nálad kisebbeket győzd meg, hogy a Mikulás létezik és figyeld a csillogó szemüket mikor meglátják a csizmájukat!

És ha valaki azt mondja neked a Mikulás hazugság, vagy hülyeség vagy nem is létezik, te csak mosolyogj és hagyd rá, hisz te már tudod a teljes igazságot!”