Egyasszony

Egy anya, egy asszony, egy feleség, egy lány… története.

A könyv fülszövege:

Egy fiatal vidéki lánynak a 80-as évek derekán mozgás- és értelmi sérült gyermeke született. Bántalmazó férje oldalán küzdött kitartóan a családja boldogságáért, de harca kudarcra volt ítélve… Azóta eltelt több mint harminc év, a lányból asszony lett, de nem sikerült feldolgoznia az átélteket. Ezért kezdett blogot írni, amit rövid időn belül százezrek olvastak. 

Péterfy-Novák Éva története a veszteség utáni továbblépésről és az elfogadás folyamatáról szól – egy olyan korban és közegben, mely sem a hibát beismerni, sem a mássággal együtt élni nem akar. ,,Borzongtam, és nem tudtam letenni. Őszinte bátorsága erőt ad az élet elfogadásához. 

“Ez nem egy asszony sorsa, ez mindannyiunk sorsa!” – Jakupcsek Gabriella. 

,,Egy férfiélet kevés megérteni a nőt, az anyaságot, a szeretettel vegyes vesződést, a törődésben való megsemmisülést. Számomra ez a történet arra hivatott, hogy ebben segítsen.” – Kiss Tibi. 

,,Feldolgozhatatlannak vélt fájdalomról olyan regényt írni, amely az életet ünnepli, szinte lehetetlen feladat. Évának sikerült.” – Rácz Zsuzsa. 

,,Ez a könyv hű tükre a valóságnak. Se letenni, se elfelejteni nem lehet.” – Mácsai Pál.

,,Megyünk tovább, ruhát kell venni neki, szép, fehér ruhát. Az eladó kedves, kérdezi, hány éves a kislányuk? Hét, mondom neki, de kicsit sovány, nem szeret enni. Szép, fehér ruha, olyan, mint a menyasszonyi, állítólag ilyen illik. Az eladó viccel, hogy biztosan a legszebb lesz az ünnepségen. Ez nem kérdés, mondom, fasza kis ünnepség lesz. Kérdezi, hogy cipőt kérünk-e. Riadtan nézünk egymásra, kérünk? Bólintok. Hányas a lába? Nem tudom. Zsuzsi soha nem viselt cipőt. Azt sem tudom, hogy egy hétévesnek mekkora lába van. Uramisten, mit gondol majd ez a nő, milyen megveszekedett anya vagyok én, hogy nem tudom, hányas lába van a gyerekemnek?” 

Az én véleményem a könyvről:

Nem is tudom hogyan kezdjem. 

Nem most olvastam ki a könyvet, hanem talán már 2 hete is van, sőt azóta már egy másik könyvet is elolvastam, mégis nehezen tudom összefoglalni ezzel a könyvvel kapcsolatos érzéseimet.

Ha egy rövid, egyszerű mondatban kellene megfogalmaznom, azt mondanám: Nekem nem tetszett!

Sőt, annyira nem, hogy ha nem az Apád előtt ne vetkőzz című könyvét olvastam volna el először Péterfy-Novák Évának, hanem ezt, akkor azt már tuti nem veszem a kezembe. 

Miért is mondom ezt?

Én úgy kezdtem el olvasni ezt a könyvet, hogy fel voltam készülve, sőt… kifejezetten akartam egy kicsit pityeregni. Ehhez képest talán az egész könyv olvasása közben, egy olyan alkalom volt, amikor elérzékenyültem. Lehet, hogy én vagyok túl kemény, túl érzéketlen??? Ez is lehet, habár egy-egy facebookos bejegyzésen, történeten meg úgy tudok pityeregni, mint egy kislány, aki elveszítette a maciját.

Megrendítő, sajnálatra méltó, néhol felháborító volt az egész történet, ez igaz. Ugyanakkor annyira egyszerű, száraz, szikár a megfogalmazás, hogy már szinte fáj. 

Biztosan fájdalmas volt az írónőnek felidéznie életének ezt a nehéz, borzalmas időszakát ezért is írt róla így, hiszen tudjuk, hogy tud ő sokkal jobban, “szebben”, élvezhetőbben is írni. 

Arra is gondoltam, hogy talán terápia is volt ennek a könyvnek a megírása. De szerintem elég lett volna ezt egy naplónak, vagy egy blognak megírni, ahhoz pont elegendő.

Szerencsére ilyen jellegű bántalmazó kapcsolat nincs a környezetemben, de gondolom, hogy ha ezt egy olyan NŐ olvassa el, aki hasonlóan egy bántalmazó kapcsolatban él, akkor talán ebből azt szűri le, hogy igen is van lehetőség kitörni. 

Én magam, már akkor is borzasztóan szenvedek, amikor a fiam beteg. Amikor azt mondja? -“segíts mami, gyógyíts meg”, pedig “csak” mondjuk náthás, vagy elrontotta a gyomrát. El sem tudom képzelni, hogy milyen borzasztóan nehéz lehet, egy sérült gyermek édesanyjának lenni. 

Miután a könyvet elolvastam kíváncsi lettem az írónőre. 

A Google a barátom, így néhány másodperc alatt egy csomó infót találtam róla, többek között egy riportot az Elviszlek magammal című műsor keretében. 

Számomra az jött le, hogy Éva, egy kemény NŐ, aki sok mindenen ment keresztül. A családi mintái, egy részről átsegítették a nehézségeken, másrészről pedig meggátolták, hogy elgyászolja gyermekeit, hiszen nem “csak” Zsuzsit veszítette el, hanem egy kisfiút is. 

Ami rendkívül szimpatikus Évában, hogy nem fojtja el magában Zsuzsi létét, az iránta érzett szeretetét, a róla gondolkodást, hanem nyíltan vállalja, hogy a mai napig az élete része. 

Nagyon remélem, hogy Évát egy olyan szerető család veszi körül, akik némileg feledtetik, kárpótolják azokért a nehéz évekért, amiket elszenvedett fiatalon. 

Részlet a könyvből:

Visszamegyek a szobába, és megpróbálok olvasgatni. Egy halom újságot vett nekem a férjem, nehogy unatkozzam, mialatt meghal bennem a gyerekem. Ezért hát olvasgatok. Nehogy unatkozzam.

 

Ha vállaljátok, hogy elolvassátok, készüljetek fel, hogy nem egy könnyed olvasmány.

További kellemes olvasgatással töltött órákat, napokat, heteket kívánok!

Összegyűjtöttem egy csokorba a könyveket, amiket idén olvastam és véleményeztem. Itt találod őket.