-
Gödöllő látnivalói, helyek amiket érdemes felkeresni VI. rész
Főtér és környéke 2017-18-ban teljesen megújult Gödöllő főtere. A régi városháza lebontásra került, és tervbe vedték a – a zöldfelület növelését, – állandó szabadtéri színpadot, – játszótér építést, – közösségi terek és – nyilvános mosdó kialakítását. A Dózsa György úton található Erzsébet Királyné Szállodától kezdődik Gödöllő Főtere. Főtér Nevezetességei Faültető Herczeg Klára szobor. “kis Balázs” Ebben az évben, 2015. április 11-én, József Attila születésének 110. évfordulóján, az 1964 óta hagyományosan ezen a napon tartott Költészet napján /11 órakor/ a város főterén felavatták a költő egyik legismertebb műve, az “Altató” című verset megidéző szobrot. Az ünnepi beszédekben sok minden elhangzott, többek között az is, hogy a versnek helyi kötődése is van,…