Bocsáss meg és felejtsd el a haragod…. 3. rész

A Bibliában a „megbocsátásnak” fordított görög kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy valaki „elenged” valamit, mondjuk egy adósságot. Jézus ezt mondta, amikor a követőit imádkozni tanította: „bocsátsd meg nekünk bűneinket, mert mi is megbocsátunk mindenkinek, aki ellenünk vétkezik [aki az adósunk, lábjegyzet]”. Az irgalmatlan rabszolgáról szóló szemléltetésében is ahhoz hasonlította a megbocsátást, hogy valaki elenged egy adósságot.

Amikor megbocsátunk valakinek, nem neheztelünk többé rá, és nem akarunk elégtételt venni az elszenvedett sérelemért vagy veszteségért. A Biblia azt tanítja, hogy az igazi megbocsátás az önzetlen szereteten alapul, mivel a szeretet „nem tartja számon a sérelmet”.

Mit nem jelent a megbocsátás?

• Elnézni a helytelenséget. A Biblia elítéli azokat, akik elfogadhatónak és ártalmatlannak állítják be a helytelen tetteket.

• Úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Isten megbocsátotta Dávid király súlyos bűneit, de nem óvta meg őt a tettei következményeitől. Sőt, lejegyeztette Dávid bűneit, ezért ma is tudhatunk róluk.

• Hagyni, hogy kihasználjanak minket. Tegyük fel, hogy kölcsönadsz valakinek, de elpazarolja a pénzt, és nem tudja visszafizetni, pedig megígérte. Nagyon sajnálja, és bocsánatot kér. Lehet, hogy nem neheztelsz rá, és nem emlegeted fel folyton a történteket, sőt az is lehet, hogy teljesen elengeded az adósságot. De úgy is dönthetsz, hogy legközelebb nem adsz neki kölcsön.

• Ok nélkül megbocsátani. Isten nem bocsát meg azoknak, akik szándékosan, gonoszságból követnek el bűnt, nem ismerik el a hibájukat, nem változnak meg, és nem kérnek bocsánatot attól, akit megbántottak. Ha valaki nem bánja meg a bűnét, Isten ellenségévé válik, és Isten nem várja el tőlünk, hogy megbocsátsunk annak, akinek ő sem bocsát meg.

  Mi a helyzet akkor, ha kegyetlen gonoszságot követtek el ellened, és aki megbántott, nem kér bocsánatot tőled, és nem is ismeri el a hibáját? A Biblia ezt tanácsolja: „Hagyj föl a haraggal, hagyd el a dühöt”. Bár nem bocsátasz meg neki, ne hagyd, hogy teljesen felemésszen a harag. Bízzál abban, hogy Isten felelősségre fogja vonni őt. Vigaszt meríthetsz, ha arra gondolsz, hogy hamarosan eljön az az idő, amikor Isten megszünteti azt a mélységes fájdalmat, melyet most érzünk.

• „Megbocsátani” minden jelentéktelen sérelmet. Néha nem arra van szükség, hogy megbocsátsunk, hanem arra, hogy elismerjük, igazából nincs okunk a sértődésre. A Biblia ezt írja: „Ne sértődj meg hirtelen szellemedben, mert a sértődés az ostobák kebelében nyugszik”.

Ha hallgatsz, hallgass szeretetből. Ha beszélsz, beszélj szeretetből. Ha figyelmeztetsz, figyelmeztess szeretetből. Ha megbocsátasz, bocsáss meg szeretetből.

Szent Ágoston

Mi kell a megbocsátáshoz?

1. Ne feledd, hogy mit jelent a megbocsátás. Nem azt jelenti, hogy elnézed a helytelenséget, vagy úgy teszel, mintha semmi sem történt volna, inkább azt, hogy túlteszed magad a sérelmen.

2. Gondolj arra, milyen jó eredménye van a megbocsátásnak. Ha nem táplálsz haragot vagy neheztelést, nyugodtabb, egészségesebb és boldogabb leszel. De ami a legfontosabb, ha megbocsátasz másoknak, Isten is megbocsátja a bűneidet.

3. Legyél együttérző. Egyikünk sem tökéletes. Mi is örülünk, ha megbocsátanak nekünk, ezért jó, ha mi is megbocsátunk másoknak.

4. Legyél észszerű. Ha apróságról van szó, alkalmazd a Biblia következő tanácsát: „Továbbra is viseljétek el egymást”.

5. Cselekedj hamar. Bocsáss meg, amilyen hamar csak lehet, nehogy elhatalmasodjon rajtad a harag.

Pontosan arra szólít a Biblia is, mint amiket én eddig leírtam. Sőt, amin meglepődtem, hogy a Biblia is kitér arra, hogy ha nem haragszunk akkor egészségesebbek leszünk. 

Egyszerűbb másvalamit vagy másvalakit felelősé tenni a fájdalmunkért, mint hogy felvállaljuk a felelősséget azért, hogy nekünk kell megszüntetnünk a saját áldozat áldozattudatunkat. 

Azt gondolom ez egy velünk született “rendellenesség”, hogy ha ér bennünket valami kellemetlenség, akkor azonnal keresünk hozzá egy felelőst is, aki persze nem mi magunk vagyunk. 

Egy érdekes kísérletet hajtottak végre viselkedés kutatók: Egyszer egy téli napon, egy téren, egy kis területet fellocsoltak vízzel, ami elég hamar meg is fagyott, csúszóssá vált. Majd bekamerázták a területet, hogy megfigyeljék, mi történik azokkal akik rálépnek a jégre, és még ne agy isten, el is esnek rajta. Vajon hogyan fognak reagálni? Ebben a kísérletben is bebizonyosodott, hogy azok, akik a jégen elcsúsztak, azonnal körbenéztek és keresték a felelőst, hogy vajon kire kellene haragudni az elesésük, a jég miatt. 

Még véletlenül sem a saját figyelmetlenségük volt az okozó!

Az áldozatszereppel az a baj, hogy ilyenkor magunkon kívül keresünk valakit, aki a mi körülményeinkért felelős, elveszítjük a fókuszt magunkról. 

Én magam is beleestem abba a hibába, hogy az alapján gondoltam magam értékesnek, vagy kevésbé értékesnek, hogy egy külső személy, hogyan reagál az általam kitűzött céljaimra és azok megvalósítására. 

Az a szerencse, már ha ez szerencsének mondható, hogy bármikor dönthetünk úgy, hogy ezzel vége, új nap jön, új lehetőség arra, hogy másként nézzünk a világra, és akkor a világ is másként néz majd ránk. Kilépünk abból a bizonyos börtönből, amit mi magunk építettünk magunknak. 

Persze a rossz dolgok nem tűnnek el a fejünkből, az emlékeinkből, helyét átveszi a remény, hogy lehetünk még BOLDOGOK!

A megbocsátás azt jelenti, hogy gyászolunk-gyászoljuk azt, ami megtörtént, és azt, ami nem történt meg-, és hogy feladjuk a vágyunkat arra, hogy bárcsak másképp alakult volna a múltunk. Azt jelenti, hogy elfogadjuk a múltunkat és a jelenlegi életünket. 

Tekinthetünk úgy a lelki fájdalmainkra, mint hatalmas terhek, amiket cipelni kell. Elnyomhatjuk magunkban, elkerülhetjük, vagy lehetőségként is felfoghatjuk, ami által változhatunk. 

Van az a mondás, hogy: – “Aki tudja, csinálja, aki nem, az tanítja”. Én egyelőre tanulom, és megosztom a gondolataimat, ami sok száz oldal elolvasása után leülepedik bennem. Persze ahogyan a gyereknevelésre sincs egy biztos recept, így arra sem, hogy hogyan bocsáss meg. Hiszen ahányan, annyi féle “előélettel”, fájdalomtűréssel éljük az életünket. Viszont, ha az írásaimmal egy pici gondolatot, egy apró új nézőpontot tudok neked adni, akkor már nem volt hiábavaló az idő amit arra szántam, hogy mindezt leírjam.