horgol
Ősz

Kössünk, horgoljunk “Tökös” dekorációt

3. nap a TÖKÖS HÉTBŐL.

Én még abból az időből és helyről származom, ahol a technika órán a lányoknak megtanítottak olyan lányos dolgokat mint: a kötés, horgolás, varrás, hímzés, a gombfelvarrás, a kertészkedés és még sok-sok mindent amit feltudunk használni felnőttként. Igazán hálás vagyok az akkori tanáraimnak, hogy volt türelmük ezeket nekünk átadni. 

Amikor sok-sok évvel később próbáltam felidézni, hogy hogyan is kell sima és fordított szemeket kötni, szinte azonnal előjött minden amit az általános iskolában tanultam. Kerestem nektek egy nagyon jó kis videót, amiben Panka megmutatja, hogy hogyan kell a szemeket felszedni, és a kezdő sort elkészíteni.

Amikor én még fiatalasszony voltam, nem volt ekkora divat az Őszi díszítés. Manapság pedig egyre többen döntenek úgy, hogy az étkező asztalukra, ajtójukra, vagy épp a bejárati ajtójuk elé készítenek valami ŐSZI kompozíciót. Az egyik legkedveltebb “TÖKÖS” dekoráció alapja, a kötött és a horgolt tökök.  Én is kötöttekkel kezdtem amihez “csak” a sima és a fordított szemeket kell megtanulni. Találtam is hozzá egy jó kis segítséget. Először is a sima szemek elkészítése…..

Majd jöhet a fordított szem:

Ugye, hogy nem is olyan bonyolult????

Téglalapot kell, hogy készítsünk.

20190918 091437

Ezután a két rövidebb oldalát dolgozzuk össze, így.

A két végén nyitott kis hengert kell, hogy kapjunk, mint egy cső, úgy fog kinézni. Folytatva a tűvel a munkánkat, a henger egyik végét körbe öltögetjük, összehúzzuk, csomót kötünk a végére, végül kifordítjuk.IMG 20211007 104625 IMG 20211007 105116

 

 

A felső végét is ugyanúgy körbe öltögetjük, viszont mielőtt összehúzzuk, jól meg kell tölteni. 

Van aki az IKEA párnákat használja erre a célra, én a Rőfös boltban vettem ilyet: Ebből egy zsák kerül 2990 Ft-ba és rengeteg van benne. Nézzétek, ekkora a zsák: IMG 20211007 115736

A befejező lépések képekben: a lakás több pontján is próbáltam fotózni, de egyik rosszabb, mint a másik, annyira borús, sötét az idő. Elnézést értük. 

20200831 172817 2 1

Már horgolni is tudok...

Egy picit talán túlzás, hogy tudok, de igyekszem tanulgatni. Pár évvel ezelőtt nyáron, a fejembe vettem, hogy megtanulok horgolni. Röviden, tömören, csak annyi, hogy nem sikerült. Majd tavaly nyáron megláttam egy videót, ahogyan póló fonalból készített a hölgy egy kosárkát, és annyira, de annyira egyszerűnek tűnt, hogy meg kellett újra próbálkoznom a horgolással. Én azt mondom, hogy ha van egy JÓ videó, akkor szinte bármit meg lehet horgolni. Na jó, persze párszor végig kellett mennem a videón, de azt hiszem, nem is lett olyan rossz, amit elsőnek készítettem. IMG 20200709 185324

IMG 20200709 185501

A következő nagy falat tavaly karácsonykor volt, amikor is koszorú alapot horgoltam.

IMG 20201022 172747 1

IMG 20201023 113931Erre már kimondottan büszke voltam. Telve önbizalommal úgy döntöttem idén én is horgolok TÖKÖKET. Nem apróztam el…

IMG 20210913 122818 edit 316610728951688

IMG 20210913 122622

Született mindenféle színben és méretben. 

Én ezt a videót használtam az elkészítésükhöz.

Az idei év kedvencei a kis “szőrmókosak” lettek. Azonnal el is foglalták méltó helyüket a hálóban. Imádom őket, szerintem nagyon kis csinosak, persze én elfogult vagyok….

A többi tököcske még várja, hogy kitaláljam számukra a megfelelő kompozíciót. 

Jó munkát kívánok hozzá, ha úgy döntötök kipróbáljátok akár a kötést, vagy a horgolást. Alkotni jó!!!

Minimalist Aesthetic Thank You Card Instagram Story

87 / 100

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük