• 20191017 175024
    EmlékMorzsák-Nosztalgiacseppek

    Boldogság-Napló 11 hét

    2019 október 7-október 13-ig Néhány nappal ezelőtt, amikor azon gondolkodtam, hogy milyen csodás, különleges, hálára méltó dolgot jegyezzek le, az jutott eszembe, hogy mindig valami nagy, valami extra valami hűha dologra vágyunk, várunk, és a kis dolgokat pedig természetesnek, említésre sem méltónak vesszük, gondoljuk. Tegnap este pedig az elalvás előtti olvasáskor a következő mondatba futottam bele. “Sokan egy nagy dologra várunk egész életünkben, s közben az apróságokat észre sem vesszük, vagy nem becsüljük meg őket kellőképpen ahhoz, hogy bármikor mosolyt csaljanak az arcunkra. A kis dolgok nagyra nőnek, ha hálával tekintünk rájuk, s inkább minden nap egy apró kedvességet, jó szót és ölelést, mint évente néhányszor valami nagy meglepetést….Az életünk…

  • 10 hét
    EmlékMorzsák-Nosztalgiacseppek

    Boldogság-Napló 10 hét

    2019 szeptember 30-október 6-ig Ez a hét a kreativitás jegyében telt. A házat öltöztettem fel, ŐSZI hangulatúra. Sok-sok hozzávalóm már megvolt, de néhány új dolgot is készítettem. Került a polcokra, a lépcsőre is  hangulatteremtő elem…sőt a bejárati ajtóra kívülre is, belülre is készítettem koszorút. Természetesen a terasz sem maradhatott ki. Kényeztettem magam a héten és elmentem egy nagyot sétálni az Alsóparkba. Szépen sütött a nap, kellemes volt az idő, alig voltak rajtam kívül, így nagyon jól éreztem magam. Az én “szeretetenyelvem” a családom felé, hogy mindenféle finomsággal kényeztetem őket. Vasárnap elmentünk gesztenyét szedni és ezzel egybekötve Babó sokat szaladgált, lövöldözött, játszóterezett. Kellemesen elfáradtunk a végére. Nektek milyen BOLDOG PILLANATOK színesítették…

  • szept vége5
    EmlékMorzsák-Nosztalgiacseppek

    Boldogság-Napló 9 hét

    2019 szeptember 23-szeptember 29-ig Megfigyeltétek már, hogy sokkal könnyebben jut az eszünkbe, még hetekre, hónapokra, évekre visszamenőleg is egy olyan dolog ami fájdalommal, negatív érzéssel töltött és tölt el, még most is, amikor csak felidézzük???? Én azt gondolom, hogy ezeknek az Emlékmorzsáknak az összegyűjtögetése, pont ennek a kiküszöbölésére nagyszerű tevékenység. Mostanában azt csinálom, hogy napközben amikor van valami ami mosolyra késztet, ami jó érzéssel tölt el, azt egy jegyzetben a telefonomba, egy-egy szóban elmentem magamnak, hogy a hét végén könnyebb legyen összeszedni, milyen jó dolgok is történtek velem.   A hét elején elmentünk azUrammal randizni….beütünk egy kávézóba, beszélgettünk, nevetgéltünk, majd mindketten BOLDOGSÁGGAL telve ment a napi dolgára. Kellenek az ilyen apró…

  • 20190918 110849 1
    EmlékMorzsák-Nosztalgiacseppek

    Boldogság-Napló 8 hét

    2019 szeptember 16-szeptember 22-ig A múlt héten elhatároztam, hogy minden hétre szervezek legalább 2 olyan programot, amire a hét végén jó lesz visszaemlékezni. Erre a hétre ez teljes egészében megvalósult, mivel eltöltöttünk egy hosszú hétvégét Horvátországban. Ami azért is különleges volt, mert vittük magunkkal Babó legkedvesebb barátját.   A legnagyobb öröm és Boldogság, amikor két gyerek felhőtlenül boldog, kacag, vidám, önfeledten játszik. Ezekben most töményen volt részünk…..  Olyan szerencsénk volt, hogy a fiúk, még pancsolni is tudtak a tengerben. Sőt… rákot fogtak, és halat is próbáltak, nem túl sok sikerrel. Fantasztikusan finomakat ettünk. Különleges horvát vendégszeretetben volt részünk.  Babó benevezett egy szövegértés versenyre, amihez a Kalapos Róka című könyvet kell kiolvasnia.…

  • tmp 2019091516484489280
    EmlékMorzsák-Nosztalgiacseppek

    Boldogság-Napló 7 hét

    2019 szeptember 9-szeptember 15-ig Ez a hét úgy telt el, hogy szinte észre sem vettem. Mintha átaludtam volna. Egyszerűen repültek a napok.  Most amikor szeretném felgöngyölíteni, hogy milyen dolgok is történtek, rá kellett jönnöm, hogy a napi rutinok maguk alá temették ezt a hetemet. Ezért elhatároztam, hogy a jövő hétre és utána minden hétre, legalább két olyan programot fogok tervezni, amire jó lesz emlékezni.  Az ízek varázslása volt a legjobb és legemlékezetesebb az egész hétben. Fincsi új kenyeret sütöttem, új sütit, kipróbáltam a rántott szeletett Paleo módra. Mindegyikről olvashattok többet is a Kóstolgatás-Paleo konyha részben.  A héten történt egy nagy dolog is az életemben, életünkben. Ákos a mi Babónk, annyira…

  • 20190908 111125
    EmlékMorzsák-Nosztalgiacseppek

    Boldogság-Napló 6 hét

    2019 szeptember 2-szeptember 8-ig Itt van az Ősz itt van újra!!! Ezennel megkezdődött a suli. Az én “nagy” Babóm, 4. osztályba lépett. 3 részre lehetne felosztani a hetet.                                                        1. megkaptuk a könyveket és én textil borítókat varrtam rá. Jó kis buli volt….nem könnyű, de rendkívül kreatív elfoglaltság.                                               2. annyira lebetegedtem, hogy 5 év után orvoshoz mentem. Nem vagyok egy nagy orvoshoz járós,…

  • 20190831 121651
    EmlékMorzsák-Nosztalgiacseppek

    Boldogság-Napló 5 hét

    2019 augusztus 26-szeptember 1-ig Boldogságos hét volt!  A nagy napom is ezen a héten volt, így kétszer is étterembe vitt a család! 49 éves lettem! Boldog Szülinapot Nekem!!! Számomra a konyha és a kert azok a helyek, ahol mindig nagyon jól érzem magam, és kitudom élni a kreativitásomat. Ennek jegyében a héten is sok ínycsiklandozó dolog készült. “Leszüreteltük” a kiskertemet, rengeteg sok paradicsomom és paprikám lett. Olyan nagy Boldogság ez! Az egyik legnagyszerűbb döntésünk volt a medence megvétele a nyár elején. Sok-sok Boldog pillanatot töltöttünk benne.  Szombatra kitaláltunk egy kis kirándulást is a srácoknak. Elhívtuk magunkkal Ákos egyik kis barátját Bencét is. A nagy meleg miatt rövidebb lett, de így…

  • 20190821 122540
    EmlékMorzsák-Nosztalgiacseppek

    Boldogság-Napló 4 hét

    2019 augusztus 19-augusztus 25-ig Ennek a hétnek adhatnám azt a címet, hogy: NŐNEK LENNI JÓ!  Csodaszép csokrot kaptam azUramtól-Mr. Romantikától! Babó nagyon szeret vicces arcokat vágni és közben mondja:-Anya, lefotózol??? Én meg: Na, ná!!!! A héten ünnepeltük azUram névnapját is. Szent ISTVÁN!!! Ebből a jeles alkalomból megsütöttem életem első Paleo sütijét.  Nagyon büszke vagyok Babóra!!! A szünidő alatt 7 db könyvet olvasott ki. Szinte falja a könyveket! Szokás szerint a “kis” BIRODALMAMBA a konyhámban, Isteni finomságokat készítettem. A család kényeztetése számomra nagyon fontos!!! A hétvégén meglátogattam az Édesanyámat és Édesapámat! Nagyon kellemes délutánt töltöttünk együtt. Közben azUram, Babóval pedig az Ő Édesapjánál voltak.  A héten sorra került egy kis szépítkezés…

  • 20190817 134155 002új
    EmlékMorzsák-Nosztalgiacseppek

    Boldogság-Napló 3 hét

    2019 augusztus 12-augusztus 18-ig Ez a hét fantasztikusan jó volt!!  Nagyon finomakat főztem a héten, (lassacskán a fogsorom is munkába lendül a műtét után). A legújabb, hogy a Paleo táplálkozási formát tesztelgetem, hogy megnézzük, hogyan fogunk tudni összebarátkozni.   A hét már egy kicsit az iskolakezdésről is szólt. Ákival  átválogattuk a ruhatárát, hogy megnézzük milyen sokat nőtt, és milyen dolgokat kell vásárolni, a tanszereken kívül. A kinőtt ruhákat elvittük egy kedves hölgynek Emesének, akinek az Erdélyi Böjte Csaba tiszteletes szervezésében működő gyermekotthonokkal van összeköttetése. Ott minden apróságnak örülnek, és így Áki is jobban vigyázz a holmijára, mivel tudja, hogy nem a kukába landolnak, hanem más gyerekek, akiknek a szülei nem tudnak…

  • DSC 0033
    EmlékMorzsák-Nosztalgiacseppek

    Boldogság-Napló 2 hét

    2019 augusztus 5-augusztus 11-ig Ez a hét a pihenésé, kikapcsolódásé, pancsolásé volt.  Nagyon vicces látvány volt, hogy a Balaton partot ellepték a felfújhatós flamingók, hattyúk, unikornisok….. Szerintem nincs nagyobb Boldogság egy édesanyának, mint mikor látja a gyermekét nevetni, kacagni, élvezni az életet.  Két pancsolás között előkerült a Römi kártya is….Imádunk együtt játszani. Sajnos a gasztronómia nyújtotta élvezeteknek még nem tudtam hódolni a műtétem miatt, de rengeteg sok fagyit “nyaltam” be. Imádom a FAGYIT!!!! Egy nagyon jó könyvet olvasok, amit mindenkinek csak ajánlani tudok.Robert Lawson: Az Anya. Szinte le sem tudtam tenni. AzUram rengeteget kényeztetett, hogy igazán ki tudjak kapcsolódni. Bevásárolt, reggelit készített, főzött. A mosogatást azért rám hagyta…..De így IMÁDTAM!!!!!…