Piros szín

7. nap az EPRES HÉTBŐL

Születésünk pillanatától kezdve színek vesznek körül. Egyre kevésbé jellemző, de amikor még én voltam “kezdő” anyuka, akkor a lányokat rózsaszínbe, míg a fiúkat kék színbe álmodtuk bele. Velem sem volt ez másként, így elég nagy bajba kerültem, amikor az orvos a 9. hónapban a lánynak várt gyermekről közölte, hogy fiúcska lesz. És még hozzátette, amikor látta, hogy elfehéredek, hogy “-Miért, eddig mást mondtam?”  Gondolhatjátok…

Miután gyerekként az anyukánk megtanítja nekünk a színeket, természetesnek vesszük azok létezését. A fű zöld, az ég kék, a pöttyös labda pirosfehér

Felnőttként pedig már az önkefejezésünk részét képezik a színek. Az öltözködésünkben, a lakberendezésben… és még miben?

Picit utána olvasgattam, és megdöbbentem, hogy valójában mennyi mindenre, mindenben van szerepe a színeknek.

Néhány példa: 

Az ízekhez is kapcsolunk színeket.

Egy Tv műsorban láttam, egy kísérletet amit annak megfigyelésére végeztek, hogy milyen hatása van az embereknek az étkezésében a színeknek. Egy terített asztalon rengeteg féle ételt helyeztek el. A sültektől a gyümölcsökig minden félét, majd beengedték az alanyokat egy tányérral a kezükben, és azt vizsgálták, hogy mit és mennyit választanak a kitett finomságokból. Majd a következő kísérletben pedig ugyanezeket az ételeket megvilágították zöld lámpával. Az eredmény természetesen az lett, hogy a töredéke sem fogyott el a felkínált finomságoknak. Hiszen azt “gondoljuk”, hogy ha egy étel zöld, akkor az romlott (kivéve a saláták persze). 

-a SÓS ételekhez a (tenger)KÉK színt társítjuk,

-a SAVANYÚHOZ a sárgát, sárgás zöldet (citrom, lime)

-az ÉDESHEZ a pirosat a narancsos sárgát, a rózsaszínt (gyümölcsök)

-a KESERŰHÖZ a barnát (étcsokit, kávét)

 
Egy másik kísérletben pedig az illatok és a színek viszonyát vizsgálták.
A kísérlet a következő volt, ugyanazt a parfümöt, más és más csomagolásba tették, majd felállítottak egy standot, és az arra járókkal megszagoltatták a parfümöket. A kísérletben résztvevőknek sorba kellett tenniük, hogy szerintük melyik a legjobb, legmárkásabb parfüm. Az eredmény az lett, hogy a legelegánsabb (legjobb) parfüm címét az arany csomagolású nyerte. A piros csomagban lévőre pedig azt mondták, hogy kihívó. Milyen érdekes nem???

 
 
 
Maga az elegancia… Vajon melyiket lenne könnyebb eladni??
A színek és a zene viszonya…
Aki Gödöllőn jár mindenképpen látogasson el a Szentháromság-templomban, ahol a szentély félkörében a falon 63 színes üvegablak van. A szivárvány teljes színskálája. Ezek akkor is világítanak, ha nem süt a nap. 
Az alkotó saját szavai: “Alexander Szkrjabin század végi orosz zeneszerző – a zenei hangok és a színek összefüggésére irányuló kutatásai eredményeképpen – létrehozott egy mátrixot, amelyben minden hangnak egy szín felel meg. Ezt a hang-szín kódot felhasználva az íves fal ablakaira a Kyrie eleison könyörgésünk gregorián dallamát írtam fel.” 

Szkrjabinnak szinesztéziája volt. A szinesztézia olyan mentális jelenség, hogy egy érzékszervi hatáshoz egy másik érzet társul, pl. betűkhöz, vagy hangokhoz színek társulnak. Festő is festhet zenei hangok hatására színeket.


Szkrjabinnál a hangokhoz színek és fények társultak: minden hangnak megfelelt egy konkrét szín, vagy színárnyalat. 1910-ben írta Prométhée: Poèm du feu azaz Prométheusz: A tűz költeménye című fényszimfóniáját, mely a „luce”-ök, azaz a fények teljes partitúráját tartalmazza. 1915-ben adták elő először egy speciális fényorgonán.

Az Őrségben, Veleméren is található egy Szentháromság templom, aminek az az érdekessége, hogy ha a templom kerek ablakán besüt a nap és te elé állsz egy erősebb színű ruhában, akkor a templom fala olyan színűvé válik.

 

 
A színek a gyógyításban.

Én abban hiszek, hogy a testünknek nem csak megfelelő ételekre, vitaminokra, mozgásra van szüksége, hanem arra is, hogy a lelkünk rendben legyen. Évek óta keresem, kutatom azokat az alternatív módszereket, amivel a lelki egyensúlyom ha felborul, akkor segítségére tudok lenni.
Igy ismerkedtem meg az AURA SOMA színes üvegcséivel és a SZÍNHATÁS kártyáival. 

Az Aura Soma: 

“Azt jelenti „fény-test”. Az emberi lények fény-természetére utal. Ha visszakanyarodunk a fény fizikájához, megérthetjük, hogy a testi sejtek is fotonokat bocsátanak ki, és ha az atomot tovább bontjuk kisebb egységekre, akkor olyan energiacsomagokat kapunk, ami a kvantumfizikai kísérletekben fényvillanásként jelenik meg. Tehát ha bármely élőlényt lebontok elemi részeire, tiszta fényt kapok.

Az Aura – Soma minden Egyensúlypalackja (Equlibrium)
Minden palack tartalmazza a színek rezgését (hullámtermészet), gyógynövényesszenciákat, folyékony kristályokat, illatokat. 

Ezek a színes üvegek valójában színes folyadékokkal vannak teli, lehetnek egyszínűek vagy két színűek. A 2 szín úgy jön létre, hogy víz és olajbázisú folyadékban van a színezőanyag, és a víz és az olaj kettéválik.

Minden színnek van jelentése, így minden színes üvegnek van jelentése.” Részlet innen.

Van hozzá egy nagyon jó, és még annál is szebb könyvem: 

 

Belül pedig ilyen: Itt nyílt ki… vajon miért???

A SZÍNHATÁS kártyákat egy riport műsorban láttam, ahol a készítő ki is próbálta a riporterrel. Azonnal éreztem, hogy ez kell nekem!! 

SZÍNHATÁS kártya:

A SzínHatás-Kártya egy kreatív, érzelmi éberséget és önismeretet fejlesztő eszköz, aminek használatával: javíthatod a helyzetfelismerő-és értékelő képességedet, növelheted a kreativitásodat, javíthatod az emberi kapcsolataid minőségét, a jobb agyféltekéd bekapcsolásával Te magad is hatékonyabbá válhatsz a problémáid megoldásában. Hívd segítségül a színek varázsát a SzínHatÁs-Kártyákon keresztül!

Babó mindenre kapható, persze, hogy azonnal kipróbálta amint meglátta nálam. 

Ha becsukod a szemed és a PIROS SZÍNRE gondolsz, milyen érzés fog el?

Erő, tűz, melegség, szenvedély????

A piros szín jelentése:

Piros – A tetterő fokozása

● A pirosnak erős hatása van. Ettől a színtől bárki erősebbnek, életrevalóbbnak érezheti magát. Sokszor már egy csokor vörös virág is elég hozzá.

● Szabályozza adrenalin-termelésünket, így köze van a hormonok kiválasztásához is.

● A piros szín energiát, vitalitást, tetterőt és elszántságot kölcsönöz.

● A piros szín akkor is kiváló, ha például fontos megbeszélés vagy értekezlet előtt áll, amelyhez különösen sok energiára és tetterőre van szüksége. Ebben az esetben a piros színnek mindvégig kísérnie kell önt az értekezlet folyamán, és folyamatosan ott kell lennie a látóterében.

● A szeretet, a szerelem, a szenvedély kifejezője. A nemiség szimbóluma, a libidó színe. Erő-, tűz- és hatalom-jelképként is szerepel.

  •  A piros kifejezetten hasznos ödéma, átmeneti duzzadtság, vér- és nyirokpangás esetén. Forrás: innen

A piros szín biztosan magára vonja az ember figyelmét. Legyen az 
egy piros ruhás nő.

Egy piros bútor,

 
Egy piros kép a falon
 
egy piros autó,

Az egyik kedvenc könyvemben olvastam: ” A színek emlékeztetnek arra, hogy érző lények vagyunk, akiknek ÉLNIÜK, SZERETNIÜK, NEVETNIÜK és olykor SÍRNIUK kell” Részlet a Színes otthon című könyvből.

A piros egyik árnyalata a VÖRÖS SZÍN ami még a pirosnál is erőteljesebb a megjelenésében.  

Egy vörös haj,

egy vörös rúzs,

egy vörös köröm,

már maga is az érzékiséget sugallja. 

“Az élénk vörös színek- a skarlát, a cseresznyepiros vagy a bíbor-mind vidámak és fiatalosak. Bizonyára mindenki megtalálja a saját vörösét” Christian Dior

 

A VÖRÖS SZÍN 

Vörös – Energetizál

●  A vörös szín izgalomba hoz, stimulál, felerősíti az érzelmeket, fokozza az étvágyat.

●A vörös növeli az önbizalmat, erőt, energiát, dinamizmust kölcsönöz, növeli a szenvedélyt és segít a másik nem figyelmének felkeltésében.

● Vizsgáknál, előadások vagy prezentációk esetében a vörös környezet kifejezetten zavaró, mert izgatottá tesz, elvonja a figyelmet és fokozza a stresszt.

●  Melegséget, aktivitást, dinamizmust sugároz, élénkít.

● Életerőt, bátorságot, nagy erőbedobást, vitális vágyakat, győzelemre irányuló akaratot jelez.

●  A vörös szín javítja a részletek iránti figyelmet a tanulásnál.

● Hatása izgató és stimuláló, ezért éttermekben azért használják, hogy élénkítsék a jó hangulatot és növeljék az étvágyat.

●  Serkenti a vérkeringést, ideális vérellátási zavarok, vérszegénység, vashiány kezelésére. Ám nem javasolt gyulladásos tünetek esetén, valamint olyanok számára sem, akiknek magas a vérnyomása vagy szívproblémákkal küzdenek, hatására ugyanis gyorsul a szívverés.

● Növeli a testhőmérsékletet, ösztönzi a vérkeringést, segíti az adrenalin képzést, csökkenti a fáradtság érzését, krónikus betegségeket old fel, vérszegénység, vastagbélgyulladás, krónikus megfázás (arcüreggyulladás), ízületi-gyulladás, depresszió esetén alkalmazható. Túlzott mértékben konfliktusérzést, türelmetlenséget, agresszióra való hajlamot mutathat.

● Miután serkenti a vérkeringést, ideális vérellátási zavarok, vérszegénység, vashiány kezelésére. Ám nem javasolt gyulladásos tünetek esetén, valamint olyanok számára sem, akiknek magas a vérnyomása. Hosszú távon idegességet, fejfájást és kimerültséget okozhat.

● A vörös színű terápia javítja a vesék, a mellékvese, a végbél, a farokcsont és a nemi szervek energiaállapotát. Vörössel gyógyítható a vádligörcs és a székrekedés is.

● Hatásos a különböző méreg- és salakanyagok felhalmozódása következtében kialakuló tünetek – bőr elszíneződései, cellulitisz – ellen. Kedvező hatást fejt ki ekcémára, valamint az összes, nem gyulladásos bőrbetegségre is.

● A vörös, mint a legforróbb szín, a vérre gyakorol közvetlen hatást. Vérkeringési zavarok, például a lábszár vérellátási problémái esetén ajánlható. Krónikus torlaszokat old fel, sorvadásos folyamatokat gyógyít.

Vörös szín a lakberendezésben:
” A vörös finomabb tónusai és árnyalatai figyelemfelkeltőek és izgalmasak lehetnek, erőt és elevenséget sugározhatnak. A karmazsin, a rubin vagy a cinóbervörös mind erőteljes, dinamikus választásnak számítanak, és bárhol is használjuk őket, erőt és tartást fejeznek ki. A lágyabb vörösek a rozsdás, földes beütésű árnyalatoktól a rózsaszín határán reszkető finom változatokig inkább megnyugtató hatásúak.” Részlet Színes Otthonok könyvből.

Te viselsz, használsz pirosat, vöröset? Ha igen, miért, ha nem, miért?

  Néhány a fotóim közül, ahol nagy hangsúlyt kapott a piros és a vörös szín.

A bejegyzésben a saját fotókon kívül felhasznált fotók:

Geraud pfeiffer fotója a Pexels oldaláról,

Johnny Willz fotója a Pexels oldaláról,

Oziel Gómez fotója,  Pexels oldaláról,

Bruno Salvadori fotója a Pexels oldaláról,
 

Francesco Ungaro fotója a Pexels oldaláról,

Meruyert Gonullu fotója a Pexels oldaláról,

Anderson Miranda fotója a Pexels oldaláról, 

Bia Sousa fotója a Pexels oldaláról,

Alin Luna fotója a Pexels oldaláról,
 

Anna Tarazevich fotója a Pexels oldaláról,

Jess Bailey Designs fotója a Pexels oldaláról,

Karolina Grabowska fotója a Pexels oldaláról,

cottonbro fotója a Pexels oldaláról,
 
 Felhasznált anyagok forrása: innen, innen, innen
 
 
 
 
87 / 100

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Exit mobile version