Még tombol a nyár, de már csak egy hét és……

Beköszönt a csillagászati ŐSZ!

Odakint még 33 fok van, szinte nyár, ha a gyerekeink nem járnának iskolába, nem is tudnánk, hogy már 2 hete tapossuk az első őszi hónapot.  

Talán csak abból érezhető, hogy közeleg az ŐSZ, mivel reggelente már hűvösebb van, és esténként hamarabb sötétedik, kinyílnak, lepotyognak a gesztenyék, színesednek a levelek.

A legkedvesebb évszakom közelít. Imádom a színeit, az illatát, az ünnepeit ( Halloweennovember 1. Mindenszentek és november 2. Halottak napja.).

Már a ráhangolódást is szeretem, amikor teljesen lecserélem a lakás kiegészítőit, az általam készített tököcskékre, almákra, körtékre, makkokra, kikerülnek az ajtóra az őszi kopogtatók, megkapják barnás, narancsos “ruháikat” a párnák…. Közben felkészítem a kertet a téli “álmodásra”, elkezdődik a mécsesek, gyertyák, lámpások időszaka, előkerülnek a kötött takarók, a hosszú nadrág és pulóver….

Szeretek minden évszakot megélni és megálmodni az ahhoz szükséges kiegészítőket, hogy az egész család számára egy kisebb ÜNNEPPEL érjen fel a HAZAÉRKEZÉS.

 

Tegnapi nap folyamán a konyha, étkező, nappali lélegzett fel, ürült ki, hogy 1-2 napig szinte teljesen, minden kiegészítőtől mentes legyen.

  

Majd elkezdődik a ráhangolódás, a beszerzés, alkotás, majd a tér “ÚJRAHANGOLÁSA”. 

Telis tele vagyok ötletekkel, elképzelésekkel, éjszaka is már ezzel álmodom.

Gyere tarts velem, hangolódjunk együtt az ŐSZRE. 

Kérlek „oszd” meg, ha tetszett az írásom. Neked „csak” egy kattintás, ami nekem a jövőm szempontjából egy új kezdet lehet.

               

                    Heltai Jenő: Ősz című verse.

Ősz, ősz ne siess!
Ne kergesd el a nyarat,
a meleg fényt, sugarat.
Süss ki még, nyári nap,
simogasd az arcomat,
melengesd a szívemet,
míg az ősz eltemet.

Vidíts még vadvirág,
míg enyém a vad világ.
Tudom én, érzem én,
nem sokáig lesz enyém.

Szürke ég, szürke vég,
be jó volna élni még!
Nem lehet, nem lehet,
sötét árny integet.

Sötét árny, néma váz
bűvöl és babonáz.
Kérdezem, nem felel,
integet csak, menni kell.

Fogy a fény, fogy a nyár,
hideg szél fujdogál,
hideg szél, őszies…
Ősz, ősz ne siess! 

83 / 100

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Exit mobile version