“Ismerd meg az ellenséged….”

"Ismerd meg az ellenséged, hátha kiderül róla,hogy barát!"

Azt hiszem ez nálam nem fordulhat elő. Megismerni már megismertem, amit csak tudni lehet róla azt talán elmondhatom, hogy én tudom. Rá kellett döbbenjek, hogy Ő egy olyan ellenség, akivel szemben úgy érzem, hogy vagy Ő, vagy Én. Csak egy maradhat!!!!

Szerintem mindenki ismeri. Van aki hasonlóan érez mint én, vagy ép teljesen semleges vele kapcsolatban. Én sem voltam vele mindig ellenséges viszonyban, viszont manapság, egyre jobban durvul a viszonyunk. 

Kíváncsiak vagytok ki Ő?

Nem más mint a……

Az éti csigák

Én tudom, hogy akinek kertje van illik békességben élnie a kertben előforduló élőlényekkel. Én sem amiatt haragszom rájuk, mert ott vannak, vagy mert nem tetszik a külsejük. Ha ők betartanák a 3 lépés távolságot az én virágaimmal, akkor én sem kezelném őket ellenségként. 

Imádom a kertemet, a virágaimat, amiket nagy-nagy szeretettel gondozok, nézegetem őket nap mint nap, csodálom, ahogyan kibújnak, ahogyan növögetnek és díszítik a kertemet, egészen addig, amíg a csigák rájuk nem találnak. 

Tavasszal vettem 6 tő violát. Gyönyörűek voltak, ontották a virágokat magukból. Majd jött néhány egymást követő esős nap, és mire feleszméltem a 6 violámból csak a csonkok, a száruk maradt. Még egy viola volt, ami nagyjából violának volt mondható, és amikor megláttam, hogy ép 3 csiga lakomározik rajta, hát……nem pont barátként gondoltam rájuk. 

A kertészetben elmondták, hogy van néhány olyan növény, ami a csigáknak olyan mint a kábítószer, ha megérzik a jelenlétét, onnantól elüldözhetetlenek. Ilyen pl. a büdöske, a dália, kerti pletyka. Én már büdöskét nem is vásárolok, most a kerti pletykámat támadják. 

Egy esős napon, nem voltam rest és bokorról-bokorra, virágról-virágra átvizsgáltam az egész kertet. Mindösszesen 120 darab csigát találtam. El sem akartam hinni. Elvittem őket a közeli erdőbe, remélem nem ragaszkodóak és nem jönnek vissza.

Miért van háza a csigának?

A válasz nagyon egyszerű: A csigaházban laknak. Ezen kívül védi őket például a kiszáradástól.

Az éti csigák talpa meglehetősen nyálkás, viszont a testük felső része nem az, itt párologtatják el a felesleges nedvességet. A ház segít a párologtatás szabályozásában.

Ezen túlmenően védi a csigát az ellenségeitől (például sündisznó, békák, egerek, madarak) is, veszély esetén ugyanis el tud tűnni benne, és kivárja, amíg kinn megint tiszta lesz a levegő.

A házban védve vannak a létfontosságú szervek is: a szív, a tüdő, a vese és a gyomor. Ha összetörik a ház (például mert véletlenül rálépünk), akkor esélye sincs a csigának a túlélésre.

A házas csigák egyébként nem képesek elhagyni a házukat, mert két izommal is össze vannak vele kötve.

A legtöbb csiga petét rak, amikor kikelnek a mini-csigák, már a hátukon van a házacskájuk, és egész életük során velük együtt nő.

A takaros házacska azonban nem véd a hidegtől és a fagytól, ezért télen a csigák elhagyott föld alatti üregekben és a vastag avartakaró alatt keresnek menedéket.

A rosszul megtanult mondóka a csigákról:
Nem „ég a házad ideki”, hanem „az ég a házad ideki” a pontos szöveg, ami egészen más megvilágításba helyezi a csigát. 
 
Hogyan lélegzik a csiga?

A csigák  a köpenyüreg falából kialakult tüdővel lélegeznek.

Hogyan lesznek a kiscsigák?

A csigák hímnősek, ami azt jelenit, hogy hímnős ivarmirigyek vannak, ez egyetlen mirigy, amely mindkét ivarsejt termelését végzi. A spermiumok termelése folyamatos, csak a peterakás ideje alatt szünetel. Párzáskor a két csiga kicseréli a hímivarsejtjeit és a saját petesejtjeit megtermékenyíti. A párzási időszakuk májustól júliusig tart. A földbe ásott üregbe rakja le a megtermékenyített petéit, 40-70 darabot. A csigapeték gömb alakúak, átlátszóak, 6 mm átmérőjűek.

Meddig élnek a csigák?
Átlagosan 3-5 évig élnek.
 
Hol tenyésztik a csigákat?
A franciaországi csigatenyésztő gazdaságokban azonban nagy számban tenyésztik őket, hogy kielégítsék a különösen kedvelt csemegének számító csigák iránti óriási kereslet.

A nap elől a nedves fapalánkok alá húzódva, több mint egymillió éti csiga táplálkozik egy-egy farmon, hogy végül a  piacokon kössön ki. Külső szemlélő meg sem mondaná, hogy itt állatokat tenyésztenek: a csigák nem bőgnek, nem bégetnek. A csigák nagyon szeretik a különféle zöldségeket és gyümölcsöket: káposztát, sárgarépát, almát és görögdinnyét is kapnak alkalmanként a folyamatosan nevelt takarmánysaláta mellé. Az etetésen kívül az öntözés, amire figyelni kell: a csiga ugyanis a nedves helyeket kedveli, és amelyik levélen már „csíkot hagyott”, arra nem csúszik rá még egyszer. Ezért az esős napokat leszámítva minden este megöntözik a tenyészeteket.

csigahús nagyon egészséges élelmiszer, fehérjetartalma 16, zsírtartalma pedig csak 1 százalék körüli. A hús aminosav-összetétele és a kiválasztott nyálváladék révén jól használható a gyomorfekély és légzőszervi betegségek gyógyítására, telített zsírsav-tartalma pedig megelőzi a koleszterinlerakódást. Franciaország és Olaszország, Európa két legnagyobb csigafogyasztó országa évente 25-36 ezer tonna csigát tálal fel az ínyencek asztalára.

Míg a piacon már 5 euróért lehet csigát vásárolni kilónkénti áron, addig egy negyven grammos szószos csigakonzerv már 50 euróba kerül, míg a jó minőségű, ínyencek által keresett adagokért 55-től 235 euróig terjedő összeget is elkérnek Franciaországban. Forrás: Innen 

Mit tegyünk a csigainvázió ellen:

1. A természetre bízzuk a dolgot. Vannak természetes ellenségeik, például a sün megeszik éjszakai portyája során párat, de tuti nem bírja mindet felfalni. Nagyobbacska futrinkabogarak, gyíkok, fácán, és a békák is előszeretettel fogyasztják a csigákat vagy a tojásaikat, de ez sem napok alatt oldja meg a csigainvázió problémáját. És a fácán viszonylag ritka a házikertekben. 🙂

2. Védekezhetünk vegyszerrel. Két-három fajta is van forgalomban, de ez egyrészt drága, másrészt pont azokhoz a növényekhez kellene kijuttatnunk, amiket mi is meg szeretnénk enni.

3. Kézi begyűjtés. Ha van gusztusod hozzá, este, sötétedés után egy zseblámpával rengeteg kövér példányt összeszedhetsz, elsősorban a kerted nyirkosabb, északi részén, vagy a veteményesedben a kedvenc növényeiknél. Vagy tegyél le pár deszkadarabot éjszakára, ezek alá utalj ki nekik pár karika nyers krumplit, mint ínyencfalatot, reggel tele lesz a deszkák alja csigával. Ezeket aztán lelkivilágod szerint vagy megsemmisíted (mondjuk forró vízbe dobva, vagy ecettel lespriccelve), vagy elköltözteted őket.

4. Ha oltott, szárított mészporral felszórod azt a környéket, ahol grasszálni szoktak, akkor ebbe belemászva kiszáradnak és elpusztulnak. Tudom, nem csigánus módszer, de rém hatékony.

5. Egyesével is irthatod. Kitűnő ellenük a közönséges konyhasó, két nagy csipet elég mindegyikre. Elég brutális módszer, mert szenvednek tőle, és gusztustalan maradéka lesz a csigának, de garantáltan elpusztul minden megsózott példány. (Látom magam előtt, ahogy a kertben mászkálsz két csipet sóval! :D) Viszont növények közelében ne alkalmazd, csak betonon, mert tönkreteszi a földet.

6. Sörcsapda. Nem, ez nem valami koleszos játék. Ha egy műanyagflakon alját levágod, beásod a földbe, hogy a szája a föld színénél legyen, és bármilyen olcsó sört töltesz bele éjszakára, reggelre hemzsegni fognak az edényben a csigák. Nem bírnak ellenállni ugyanis a sör illatának, belepottyannak és megfulladnak. És milyen szép halál sörbe fulladni, nem? 🙂

Ugyanez élesztős vízzel is működik, ugyanis nem a sör a lényeg, hanem az erjedt élesztő szaga. Ez a legtutibb csali nekik. Még a szomszédod is hálás lesz neked, mert tőle is átjönnek a te sörödbe a meztelen csigák. 😉 Sőt, lehet még az osztrákoktól is. Én is ezt próbáltam ki, lent mutatom is az eredményt.

+1. Bérkacsa. Nem vicc 🙂 Pár éve volt egy nagy csupaszcsiga-invázió a ritka ronda vörös spanyol fajtából, és akkor fedezték fel, hogy az indiai futókacsa mennyire profin találja meg a csigát, és meg is eszi töméntelen mennyiségben. Mostanra egy egész iparág van épülőfélben, lehet ugyanis futókacsát bérelni. Kibéreled éhesen pár napra, befalja az összes csigádat, és jóllakottan adod vissza. Mindenki jól jár. 🙂 Forrás: Innen

Én az összeszedés mellett döntöttem. Minden reggel és este végigjárom a kertet. Napi szinten 5-6 darab mindig a kapun kívül találja magát. Remélem nem mindig az az 5-6 mászik vissza.

Kérlek „oszd” meg, ha tetszett az írásom. Neked „csak” egy kattintás, ami nekem a jövőm szempontjából egy új kezdet lehet.

82 / 100

Egy hozzászólás ““Ismerd meg az ellenséged….”” bejegyzéshez

  1. You actually make it seem so easy with
    your presentation but I find this matter to be really something
    that I think
    I would never understand. It seems too complex and extremely broad for
    me.
    I’m looking forward for your next post, I will try to get
    the hang of it!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Exit mobile version