Egyéb kategória

Idézetek gyerekeknek

1. Három olyan dolog van, amelyet mindig eltanulhat a felnőtt a gyerektől: 

-hogy kell ok nélkül örülni, 

-hogy kell mindig valamilyen foglalatosságba merülni, és 

-hogy kell kíméletlenül kiharcolnia magának azt, amit ő akar.

Paulo Coelho

2. A gyerekek tejjel és dicsérettel táplálkoznak.

Mary Lamb

 

3. Minél több szeretet és jóság sugárzik belőled, annál több áramlik rád vissza.

4. Néha a legkisebb dolgok foglalják el a legnagyobb helyet a szívedben.

5. Bátrabb vagy, mint hiszed, erősebb, mint sejted, és okosabb, mint véled.

6. Van úgy, hogy nagyobbnak és borzadályosabbnak látszanak a dolgok, ha egyedül vagyunk és félünk.

7. Azok a dolgok tesznek egyedivé, amiben különbözöl másoktól.

8. Egy nap barátok nélkül olyan, mint a bödön egy csepp méz nélkül.

9. Egy kis odafigyelés és egy kis gondoskodás mindent megváltoztat.

10. A szeretet azt jelenti, hogy akár több lépést is hátrálsz azért, hogy a másiknak örömet szerezz.

11. Az a nap a kedvencem, amit veled tölthetek. Szóval ez a kedvenc napom.

12. Egy gyermek élete olyan, mint egy papírlap, melyen minden arra járó nyomot hagy. (kínai közmondás)

13. Az anyák gyerekeik kezét csak egy ideig fogják, de a szívüket mindörökké.

14.  A gyerekek sokkal többet tanulnak a példából, amit látnak, mint a kimondott szabályokból.  

15. Mitől jó egy nap? Attól, hogy képesek vagyunk meglátni a jót. Hogy örülni tudunk. És attól, hogy holnap is lesz egy nap. Lehet, hogy még jobb, mint a mai.

16. Amikor még egész pici voltál, egy puszival jobbá tudtam tenni számodra a világot. Vagy egy kanálnyi orvossággal. Meg tudtam javítani olyasmit is, amin még a puszi sem segíthetett – ragasztóval és szalaggal, tűvel és cérnával, kapcsokkal és madzagokkal. (…) A felnőttdolgok meghaladják a képességeimet. Azt kívánom, bárcsak lenne olyan varázserőm, amivel helyre tehetném az ilyesmit is. De nem tehetek mást, mint hogy itt vagyok. Mindig itt leszek.

17. Nem tudom, mit rejt a sorsod,
mosolyt hoz-e vagy könnyeket.
Tanuld meg hát feledni a rosszat,
s őrizd meg a boldog perceket. 


18. Ha választanom kéne, hogy szeretlek benneteket, vagy lélegzem, akkor arra használnám az utolsó lélegzetemet, hogy elmondjam nektek, mennyire szeretlek benneteket.


19. Ezen a világon a legnagyobb kincs a gyermek. Minden vagyonnál, hatalomnál többet ér.


20.  A ma különleges pillanatai lesznek a holnap emlékei.


21. Ne hagyd, hogy a közönséges külső megtévesszen. Mint oly sok dolognál, nem a külső, a belső az, ami számít.


22. A sorsunk bennünk él, csak elég bátornak kell lennünk, hogy szembenézzünk vele.


23. A szeretet azt jelenti, hogy valaki másnak a szükségletei sokkal fontosabbak, mint a sajátod.


24. Az embert nem az teszi igazi hőssé, hogy milyen erős a karja, hanem hogy milyen erős a szíve.


25. Ha nem tudsz valami kedveset mondani, inkább ne is mondj semmit.


9 / 100

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.