Hogyan varrjunk EPRET.

1 nap az EPRES HÉTBŐL

Ki az aki szereti az epret? Tegye fel a kezét!!! Szerintem 10 emberből 9 biztosan szereti. Aki pedig nem, annak készült ez a dekorációs elem, így talán ő is megszereti. Varrjunk együtt..

Egyáltalán nem bonyolult az elkészítése meglátjátok. Sok-sok fázisfotót készítettem hozzá. 

Amire szükségetek lesz:

-anyagok, filc,

-sablon, (ennek az elkészítését is mutatom)

-cérna,

-olló,

-tű,

-varrógép (nem feltétlenül kell)

-tömőanyag (Ikeás párna töltet)

-na és persze valami jó kis zene, 

Akkor kezdődhet is a móka...

Az első, hogy eldöntjük milyen színű epreket szeretnénk készíteni.

Összeszedtem néhány anyagomat példának, de lehet akár olyan ingből, blúzból is amit már nem vennél fel, viszont erre pont megfelelő. 

A következő, hogy elkészítjük a sablont. Én egy 11 cm átmérőjű kör tetőt használtam erre a célra. Ezt felrajzoljuk egy lapra, majd kivágjuk.

Annak érdekében, hogy könnyebb legyen megtalálni a kör középpontját, először félbe hajtjuk, majd ismét félbe, és újra. Így fog kinézni:

Ezután két kis “tortacikket” kivágunk az egészből, így: És már készen is van a sablonunk. Ezt fogjuk használni az anyagokon, ezt rajzoljuk körbe így:

Majd a vonal mentén varrógéppel, vagy kézzel összevarrjuk. Ilyen lesz:

Ezután már csak kézzel fogunk varrni, mégpedig úgy, mint ahogyan ősszel a tököcskéket készítettük. Emlékeztek? Így: 

Egy kis süveget fogunk kapni, amit majd meg kell tölteni. Ilyen lesz: Ugye, hogy nem nehéz???? 

Már nincs sok hátra, csak bele kell tölteni a szétszedett Ikeás párna vatta szerű anyagát. Jól összehúzni, elvarrni, és készen is vagyunk.

Én filcből készítettem neki levelet, amit melegragasztóval ragasztottam rá. Ez lett a prototípus:

Ha nem szeretnénk, vagy nincs meleg ragasztónk, akkor a levélkét rá is lehet varrni. Így:

Természetesen lehet nagyobb, vagyis kisebb körből is készíteni a sablont, és akár 3 ‘torta szeletkét” is kivágni a körből. Akkor természetesen nem lesz ilyen kis buci. A fáradt rózsaszín, ami a kis kannában van, egy másik módszerrel készült, de arról majd holnap……

Amikor elkészültem, már csak ki kellett találni, hogy hogyan helyezzem el őket. 

Ha bármilyen kérdésetek van, nagyon szívesen segítek. Örülnék ha elküldenétek amiket alkottatok. 

Utóirat…..

Fogadjátok szeretettel a következő kis verset….

“Tasnádi Györgyi

Mámorban (korhatár nélküli verzió)

Első pillantásra éreztem: akarlak.
Fénylő gyöngyszemeiddel kérdőn néztél rám.
Bódító illatod mint hűvös fuvallat
bűnös gondolatba ringatta porcikám.

Hazafelé édes kettesben siettünk.
Üde mosolyunk dúdolt szótlanul csupán,
de némán is tudtuk azt, hogy mit kell tennünk
közös metszeteink hevülő vágyfokán.

Konyhában fogadott fantáziám ura,
új gondolat, boldogság, önző ölelés.
Hazai pályákon sosincs semmi fura,
kellemes ritmusra feszült a vegyülés.

Krémes ízzel lepve áradó vonzalom,
tejjel-mézzel folyó Kánaán szerteszét.
Élvezettel kevert gyümölcsös tartalom,
érett testkincseken vad-mohón kenve szét.

Eljött a csúcspont és türelmetlen vágyam,
hogy nagykanállal faljam olvadt titkaid.
Könnyedén csúszott le hűs zamatod nálam,
s gondoltam: csinálok még egy eperfagyit.”

 

Kérlek „oszd” meg, ha tetszett az írásom. Neked „csak” egy kattintás, ami nekem a jövőm szempontjából egy új kezdet lehet.

 

86 / 100

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Exit mobile version