Érdekességek az eperről.

5. nap az EPRES HÉTBŐL

Már az 5. napja, hogy az eperrel, az eperről íródnak a kis szösszeneteim. Készült már varrott eper, eper turmix, epres kopogtató, csokis, epres “hamis” torta… és még nincs vége a hétnek.

Tudtátok, hogy az eper nem csak finom, de számos jótékony hatása van, amellett, hogy nagyon magas a C vitamin tartalma? Sőt még a szépségiparba is használják. Ha kíváncsi vagy, hogy milyen egyéb fantasztikus dolgokat tesz a testünkkel az eper, akkor itt tudod elolvasni: A tavasz hírnöke az eper.

Ami az egyik legnagyobb gond lehet az eperrel, hogy nagyon hamar elfogy, én sosem tudok belőle eleget venni.

A másik pedig, hogy hogyan is lehet tárolni.
Ma már nem csak a piacokon, és a zöldségesnél lehet epret kapni, de a nagy bevásárló központokban is. Szépen sorba rakva, bedobozolva, fóliázva. Annyira guszta, hogy nehéz neki ellen állni. Hazavisszük, betesszük a hűtőbe, és ha nem esszük meg 1 napon belül, akkor már csak a penészes eper az, ami a dobozban vár ránk.  
Van néhány fontos szabály, amit be kell tartani, hogy ez ne fordulhasson elő. Persze már ha marad belőle másnapra.

– nem szabad a dobozban hagyni, vagy ha mégis, akkor a fóliát mindenképpen le kell venni róla. (de pont így van ez a paradicsommal, paprikával is, sosem szabad zacskóba hagyni őket)

– semmiképpen nem szabad megmosni!!!!!

– érdemes átválogatni, és ha van benne néhány nyomottad szem, akkor azt azonnal elfogyasztani,

– ezt ugyan még nem próbáltam ki, de azt olvastam egyszer, hogy érdemes egy tálba papírtörlőt tenni, arra egy réteg eper, majd ismét papírtörlő, végül a tetejére folpack, és már mehet is a hűtőbe. A papírtörlő felszívja a felesleges nedvességet, így meggátolva, hogy azonnal elkezdjen penészedni.

– mindenképpen hűtőben kell tárolni, mert a meleg levegő nem tesz jót neki,

– viszont, ha hűtőbe tesszük, le is kell fedni, mert egyrészt a hűtő is csupa eper illatú lesz (ami nem olyan rossz), viszont az eper is beveszi a többi étel illatát. 

Az eper és a bors esete…

Durvára őrölt fekete borssal próbáld ki.
Ha rászórtad 20 percig hagyd állni. Előtte hörpints fel egy kupica ánizslikőrt. Forrás: innen 

Az eper és a citrom esete….

Az eper élénk színe megőrizhető, ha pár csepp citromot csepegtetünk rá. Forrás: innen

Az eper és a limonádé esete….
Egyelőre még inkább a forró epres teára van szükségünk, de nyáron hihetetlenül finom tud lenni az epres limonádé, citromfűvel. A család kedvence.
Az eper és a fogmosás esete…

Fogkrém híján eperrel is ápolhatjuk a fogsorunkat. Egy félbevágott eperrel dörzsöljük be alaposan fogainkat, majd egy perc múlva öblítsük ki a szánkat – így gyorsan és könnyedén eltüntethetjük a lepedéket és a cigaretta, kávé okozta elszíneződéseket is. Forrás: innen

Nem a méret számít….
Ha igazán felséges epret akarunk vásárolni, hagyatkozzunk az orrunkra. Az érett, friss eper illatos, fényes és egységes színű, gallérja élénkzöld. Hűtőszekrényben 3-4 napig áll el, de fogyasztás előtt hagyjuk szoba-hőmérsékletűre felmelegedni a tökéletes aroma érdekében. Forrás: innen
 
Végül egy különleges recept: a Balzsamos sült eper
Hozzávalók: (kb. 2 dl-hez)
  • 300 gramm friss eper
  • 3 ek. méz
  • 1 ek. olívaolaj
  • 1 csipet só
  • néhány csepp balzsamecet
Elkészítése:
  1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
  2. Az epret megmossuk, a zöldjét eltávolítjuk, majd félbe (a nagyobbakat negyedekbe) vágjuk és egy nagy tálba tesszük.
  3. Egy bögrében összekeverjük a mézet az olívaolajjal és a sóval.
  4. Óvatosan összeforgatjuk az epret a mézes olajjal.
  5. Egy peremmel rendelkező sütőlapra vagy alacsony oldalú sütőtálra sütőpapírt terítünk, majd egyenletesen szétterítjük rajta az epret.
  6. 30 percig sütjük, majd a gyümölcsöt a kiengedett levével együtt egy kisebb tálba kanalazzuk.
  7. Hozzákeverünk néhány csepp balzsamecetet. Azonnal felhasználhatjuk, de nagyjából egy hétig eláll a hűtőben. Forrás: innen
Az eper pezsgővel, mindig jó párosítás egy romantikus nap, romantikus estélyén.
 
Te szereted az epret? Mit szoktál készíteni belőle?
 
Felhasznált képek a sajáton kívül: Jesus Leal képe a Pixabay -en. Nowaja képe a Pixabay  pinterest.com 
 
 
83 / 100

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Exit mobile version