Epres fehérje turmix

3.nap az EPRES HÉTBŐL.

Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én, ha “alkotok”, legyen az kézművesség, vagy kert szépítés, nálam megszűnik a tér és az idő. Ennek következtében már csak akkor veszem észre, hogy egész nap nem ettem, amikor már fáj a fejem. Az EPRES HÉT elmúlt két napjában is pont így jártam. Hiába fogadtam meg első nap, hogy másnap biztosan készítek magam mellé valamit, amit gyorsan megtudok majd enni, van aki semmiből sem tanul… Mire valamit összedobok magamnak már annyira éhes vagyok, hogy szabályosan falási roham tőr rám. Erre az “állapotra” lehet jó megoldás a fehérje turmix.

Mivel lehet egészségesen kiváltani egy étkezést?
Én megmondom őszintén sokáig azt hittem, hogy csak a “gyúrósok” esznek fehérjét. Arról nem is beszélve, hogy borzalmas íze van.
Amikor 49 éves lettem és elhatároztam, hogy mire betöltöm az 50-et, addigra “gatyába rázom” magam, kívül és belül, akkor olvastam utána először, hogy hogyan és mivel tudnék kiváltani egy étkezést, mivel tudnám segíteni a fogyásomat.
 
Az egyik kedvenc oldalamon a következőket találtam:
 

“Először is a protein, azaz a fehérje a szervezeted legfontosabb felépítő egysége, amely nem raktározódik el zsír formájában, hanem beépül, tehát ettől lesz szép feszes a tested. A fehérjeturmixokat semmiképpen ne keverd össze a tömegnövelőkkel. A fehérje turmixok nem hizlalnak, épp ellenkezőleg. Egy turmixszal nemcsak az édesség utáni vágyad tudod büntetlenül kielégíteni, hanem komplett étkezéseket is helyettesíthetsz velük amennyiben nincsen időd napközben vagy este, egészséges és tápláló ételt fogyasztani. Mobil étel, bárhová magaddal viheted, ahol nem tudsz főzni, mellette nagyszerűen használható édességekhez. Nagy előnye, hogy ezek az édes finomságok bűntudat nélkül fogyaszthatóak, továbbá, ha nem szereted a húsokat, vagy vegán vagy és nem értesz a komplettáláshoz, akkor kézzel fogható segítséget nyújtanak számodra ahhoz, hogy a szervezetedet elegendő fehérjéhez juttasd.” NA EZ AZ, ERRE VAN NEKEM SZÜKSÉGEM!

Ennyivel azért nem elégedtem meg, tudni szerettem volna, hogy pontosan miért is kell nekem a fehérje, azon túl, hogy nem hizlal és még édes is. 

Nem vagyok egy elhívős, hiába mondta azUram, hogy ha diétázom, vagy ha nem eszem húst, akkor valahogyan pótolni kell a fehérjebevitelt.

Na de miért is?

A fehérjék bevitele kifejezetten esszenciális, hiszen a testünk raktározni nem tudja az aminosavakat – épp ezért, amikor a fehérjék szintéziséhez szükséges aminosavakhoz próbálna jutni a szervezet, akkor a vázizomhoz fog nyúlni, hogy onnan aminosavakat szintetizáljon! Így, ha nem viszed be a kellő mennyiségű fehérjét, akkor bizony elsősoron nem a zsírból fogsz fogyni, hanem az izomszövetből. 

Esszenciális???? Szó szerinti jelentése: alapvető fontosságú, nélkülözhetetlen. Azokat az anyagokat nevezzük így, melyek a test egészséges működéséhez elengedhetetlenek, ám a szervezet egyáltalán nem, vagy csak elégtelen mennyiségben tudja előállítani őket. Éppen ezért ezeket az anyagokat a táplálkozás útján kell bejuttatni a szervezetbe.
 
Nekem nem volt célom, hogy nagyon izmos legyek, viszont azt sem akartam, hogy elfogyjanak az izmaim, inkább csak úgy mondanám, hogy legyenek tónusosak (picit látszódjon, hogy van a bőr alatt izom is). 
 Mit is csinál a fehérje a testembe?

A fehérjék jobban eltelítenek, mint a szénhidrátok, mivel a fehérje emésztés tovább tart – emiatt a teltségérzés is megmarad. A fehérjék elősegítik a glükagon nevű hormon termelődését a szervezetben, mely csökkenti az étvágyat, így elősegítve a diétát!

A fehérje bár a szénhidrátokkal megegyező energiamennyiséget szolgáltat, azonban az emésztéséhez több energia szükségeltetik. Vagyis egy fehérjedús diéta növeli az alapanyagcserét. A magasabb protein hatására az inzulin érzékenység is javul, így a szervezet kevésbé fog “zsír-tároló” üzemmódba kerülni.

Mennyi fehérjére van szüksége a szervezetnek?
Az egészséges felnőttek számára, vegyes táplál­kozás mellett mintegy 0,8 g/ttkg fehérje napi bevitele javasolt.
Vajon létezik-e fehérje hiány?

A tar­tósan elégtelen fehérjebevitel következményei túlnyomórészt az esszenciális aminosavak hiányá­val függnek össze: csökken a testtömeg, emésztési zavarok, vérszegénység, májkárosodás stb. léphet fel. Elsősorban azok a szövetek károsodnak, amelyekben intenzív fehérjeszintézis folyik. A fehérjehiány következtében gyengeség, fáradékonyság lép fel, és csökken a fertőző betegségekkel szembeni ellenálló képesség. 

Lehet-e túl sok fehérjét bevinni a szervezetbe?
A túlzott mértékű fehérjebevitel is kedvezőtlen. A szervezetben felhalmozódnak a savanyú anyagcseretermékek, növekszik a N-tartalmú bomlástermékek mennyisége, melyek kiválasztása megterheli a kiválasztó rendszert. Mindemellett a fehérje-túltápláltság, ami többnyire a fölöslege­sen sok hús fogyasztásával kapcsolatos, a keringési rendszer működését is hátrányosan befolyásol­ja. Nő a hajszálerek tágultsága, túlzott vérbőség alakul ki, és az agyvérzésre való hajlam is fokozódik. A bőséges fehérjefogyasztás fokozza a vizelettel kiürített kalcium mennyiségét, s ha az étrend kalciumban szegény, negatív kalciumegyensúlyt okozhat.
Már csak az ízével kell valamit kezdeni!!
Rengeteg féle fehérjepor található ma már a webshopokban. De én egyikkel sem voltam kibékülve. Ezért kitaláltam magamnak egy fogyasztható formáját. 

 

Hozzávalók:

  • Eper
  • Banán
  • Víz
  • Fehérje (én a csokisat szeretem)
  • shaker (amiben az egészet elkészítem)
Elkészítése:
Télen fagyasztott eperből, ilyenkor pedig amikor már a piacon megtudom venni, vagy amikor terem saját, akkor friss eperből készítem. 
 

Banán ma már nem luxuscikk, az év bármely napján elérhető a közértekben. Még emlékszem gyerekkoromban a boltban fel kellett iratkozni, hogy ha jön banán, akkor tegyenek el 1 kg-t. Na nem most volt ez sem….

A fagyasztott epret beleteszem a shakerbe,

majd egy kevés vízzel beteszem a mikróba, pontosan 1 percre. Erre azért van szükség, hogy a shaker kése ne törjön el turmixolás közben. 

Miután az epret kivettem a mikróból, mehet bele a banán. Minél érettebb, annál édesebb, krémesebb lesz. Az egészet egyneművé turmixolom.

Végül a fehérje por kerül bele. Én most ezt használom, és nagyon szeretem. Nem reklám, ezer féle létezik már. Én is használtam több félét, hogy megbizonyosodjak róla, hogy nekem melyik a legjobb. Tedd ezt te is! 

Ezzel is jól összedolgozom. Elmondani, leírni, sokkal tovább tart, mint az egész művelet.

A shaker azért jó, mert csavaros a teteje, így csak ki kell pattintani a gépből és már mehet is a kirándulós táskába. Én rendszerint ezt viszek kirándulásra.

El lehet készíteni az egészet víz nélkül is, akkor olyan lesz, mint a fagyi, amikor megolvad kicsit. Ha pedig több vizet teszünk bele, akkor akár szívószállal is megiható, mondjuk hosszú úton, vezetés közben. 

Kényeztetős napokon az elkészült turmixot kiöntöm kis tálba, és még epret is darabolok bele.

Elmondhatom így lassan 51 évesen, hogy SZERETEM A FEHÉRJE TURMIXOT.

Próbáld ki te is, hátha megszereted, ha még nem.

Jó étvágyat, kellemes szép napot kívánok MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK!

Forrás: Innen, és innen.

 

79 / 100

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Exit mobile version