-
Ősz színtípus 3. rész
Lassan eltelik ez az év is; későn világosodik, korán alkonyodik, zord, szürke hideg teszi a kintlétet kellemetlenebbé, ezért jó behúzódni egy olyan kellemes meleget árasztó zugba, mint amilyennek egy Ősz típusú otthont is elképzelünk. Fontos a belső tűz, akár a tényleges meleget és fényt adóra gondolunk, akár a saját tüzünkre, ami, ha esetleg az Ősz személyiségtípusba tartozunk, akkor egy nyugalmasan égő, állandó intenzitású tüzet jelent. Milyen jellemzői vannak ennek a személyiségtípusnak, ami, ha jól gondolom, a flegmatikus megnevezést kapta. Kiegyensúlyozott, megállapodott kedélyű ember benyomását kelti. Sokszor lehet kicsit hűvös, befelé forduló és távolságtartó, ekkor egy kékes árnyalatot tudunk hozzákapcsolni és olyan nyárias tartózkodást érzékelhetünk (vagyis nem vagyunk messze a Nyárhoz…
-
Ősz színtípus 2. rész
Végre az időjárás is utolérte valamennyire magát a naptárhoz képest, és kaptunk egy kis ízelítőt az igazi őszből az első típusismertető poszt megjelenéséhez képest, amelyet itt tudsz feleleveníteni (az ősz színtípus 1 rész). Persze, tudjuk jól, hogy sokan nem szeretik ezt az évszakot, hiszen hidegebb idők jönnek, szelesebbek, esősebbek, de azt talán ők is elismerik, hogy a természet ilyenkor is nagyon gyönyörű. Milyen személyiség jellemzők párosulhatnak ehhez az évszakhoz? Jó értelemben vett földhözragadt típus, természeténél fogva célirányosan, biztos kézzel lát neki a problémák megoldásának. A négy évszak közül az ebbe a csoportba tartozó személyek a legenergikusabbak, legszínesebbek, egyszerűen észre kell őket venni. Vidám, hangos természetükkel szinte mindig a társaság középpontjába…
-
Az Ősz színtípus 1. rész
Sziasztok! A naptár szerint ugyan már ősz van, de az időjárás még nem akar a naptárhoz alkalmazkodni és még mindig tombol a nyár. Emlékeztek, még augusztus elején beszélgettünk Csillával a nyár színtípusról (itt tudjátok újra olvasni, hogy mi minden jellemzi ezt a színtípust: 1. rész, 2. rész, 3.rész), most pedig elkezdjük az ŐSZ SZÍNTÍPUS MEGISMERÉSÉT. Csilla neked mit jelentenek az őszhöz tartozó színek? Nem tagadhatom, hogy mikor annak idején nekem kellett választani a négy évszak hangulattablói közül a színelemzésemen (ez, tudjátok, csak egy érzés, egy szimpátiaválasztás, és arról szól, hogy mi az, ami tetszik nekünk, de ez még nem a színtípusunk), egyértelműen az őszi moodboard felé húzott a szívem, és…
-
Nyár típus 3. rész
Ismét (az előző beszélgetéseinket a nyár típusról itt és itt tudjátok újra olvasni) a Nyár évszaktípusról beszélgettünk Csillával, arról faggattam, hogy milyen legyen egy nyárias színvilágú otthon, ha szeretné valaki ott (is) érvényesíteni ennek az évszaktípusnak az árnyalatait, és hogy milyen egy nyár típusú személyiség. Csilla, mit jut eszedbe erről a hónapról? Úgy tudom, különleges a számodra. Igen, az augusztus, avagy Kisasszony, Nyárutó, Újkenyér hava kiemelkedik a hónapok közül. Picit elfogult vagyok vele szemben, hiszen ez a születési hónapom, ráadásul idén az ötvenedik szülinapomat ünneplem nemsokára. Ahogyan a hónap egyik neve utal is rá, ugyan még a nyár időszakát éljük, de már kifelé tartunk belőle, egyre korábban érkezik meg az…
-
Nyár típus 2. rész
Megérkeztünk a júliusba, amit a régiek Áldás, vagy Szent Jakab havának hívtak, asztrológiailag pedig ez az időszak a Rák territóriuma. A hónap szimbóluma a búza és az aratás mellett a füge és fügefa, mely egészen az ókori kultúrák anyaistennőihez vezethető vissza. Júniusi beszélgetésünkben (itt tudod – akár újra – elolvasni: https://mshortensia.com/nyar-tipus-1-resz/) már elkezdtünk ismerkedni ezzel az évszaktípussal, megtudhattuk, hogy a Nyár típus színei világosak, hidegek és törtek. VILÁGOSAK, azaz fehérrel kevertek, HIDEGEK, vagyis kékkel kevertek, és TÖRTEK, tehát szürkével kevert, fátyolos színek. Ha jól tudom, minden évszaktípust tovább bonthatunk altípusokra, így van ez a Nyárnál is? Igen, így. Ez azt jelenti, hogy a fenti tulajdonságok közül egy-egy, altípustól függően mindig…
-
Nyár típus 1. rész
Helló nyár, sziasztok Nyártípusok! A múlt heti beszélgetés témája (itt tudjátok (újra) elolvasni) a hála volt, amit, ha sokszor érzünk, vagy ha sokszor gondolunk valamire hálával telten, akkor még a kisugárzásunk is megváltozik. Ez a belső fény, ami kiárad belőlünk, meg tudja változtatni még a külsőnket is; tudjátok, van az a mondás, hogy kiül valaki arcára a boldogság és hogy az ilyen embereknél – nem tudjuk miért – azt érezzük, hogy egyszerűen ragyognak. Ezt a belső ragyogást erősítjük azzal, ha a színtípusunknak megfelelő színárnyalatokat viselünk – az arcunk közelében mindenképpen. Változtathatunk magunkon, a hozzáállásunkon, azaz belsőleg, és változtathatjuk a külsőnket is egy számunkra sokkal előnyösebb megjelenésre törekedve. Ebben segít az…
-
A Tavasz színtípus (2. rész)
Elérkezett a tavasz utolsó hónapja, a május. A természet lassan teljes pompájában virul, mindenfelé zubog, áramlik az élet. Belombosodtak a fák, virágba borultak a bokrok, üde, zsenge, friss, harapnivalóan zöld a táj. A repcemezők messziről sárgállanak, illatával és lila, fehér virágainak szépségével bódít az orgona. Erre a csodára, a természet újjászületésének időszakára gondolva folytassuk ennek az évszaktípusnak a megismerését. Egyetértek veled abban, hogy nagyon izgalmasak azok a kérdések, amiket feltettél a beszélgetésünk első részének a végén (itt érhető el, ha lemaradtál volna róla:Tavasz színtípus 1 rész), én is sokat gondolkodom rajtuk, olvasok utánuk. Bennem is felmerült már, hogy vajon tipizálhatóak-e a négy évszak képviselői a rájuk jellemző személyiségjegyekkel, vagy hogy szükségszerűen…
-
A Tavasz színtípus (1.rész)
Tél vagy tavasz van? Az az érzésem van napok óta, hogy az időjárásért felelős TÜNDÉRKERESZTANYA vagy szabin van, vagy megfeledkezett arról, hogy már mind meteorológiailag, mind pedig naptárilag TAVASZ VAN!!! Mi viszont Csillával úgy döntöttünk, hogy dacolva a hószállingózással, mégis a Tavaszról fogunk beszélgetni. Mégpedig abból a nézőpontból, hogy mit is jelent ha valaki TAVASZ SZÍNTIPUSÚ, hogyan csoportosíthatjuk a színeket az évszakok elnevezésén kívül, hogy hogyan tudunk úgy harmóniát teremteni a lelkünkben, hogy megváltoztatjuk a gardróbunk színpalettáját. A beszélgetésünket Csilla egy kis idézettel kezdte, amit szerintem sokunk mosollyal és bólogatással fog “jutalmazni” neki. “Te vagy az ajándék, a hozzájárulás és a változás, amit a világ kér. Amikor felhagysz azzal, hogy önmagad kicsivé …