Boldogság-Napló 3 hét

2019 augusztus 12-augusztus 18-ig

  • Ez a hét fantasztikusan jó volt!! 
  • Nagyon finomakat főztem a héten, (lassacskán a fogsorom is munkába lendül a műtét után).
  • A legújabb, hogy a Paleo táplálkozási formát tesztelgetem, hogy megnézzük, hogyan fogunk tudni összebarátkozni.  
  • A hét már egy kicsit az iskolakezdésről is szólt. Ákival  átválogattuk a ruhatárát, hogy megnézzük milyen sokat nőtt, és milyen dolgokat kell vásárolni, a tanszereken kívül.
  • A kinőtt ruhákat elvittük egy kedves hölgynek Emesének, akinek az Erdélyi Böjte Csaba tiszteletes szervezésében működő gyermekotthonokkal van összeköttetése. Ott minden apróságnak örülnek, és így Áki is jobban vigyázz a holmijára, mivel tudja, hogy nem a kukába landolnak, hanem más gyerekek, akiknek a szülei nem tudnak annyi ruhát, játékot venni nagyon fognak örülni, az Ő kinőtt kis dolgainak. 
  • Egy nem túl meleg délutáni napon Gödöllő belvárosát is bevettük és készítettünk néhány szép fotót, na és persze ettünk egy isteni fagyit is. 
  • Vasárnap késő délután azUram is hazaérkezett Chappyvel.
  • Megsütöttem életem első Paleo zsemlebucijait.
Nektek milyen BOLDOG PILLANATOK színesítették a napjaitokat????

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Exit mobile version