Boldogság-Napló 12 hét

2019 október 14-október 20-ig

  • Talán azt már említettem, hogy a kisebbik fiamnak a mindene a FEGYVER. Szerintem egy egész napig tudna levegő vétel nélkül beszélni a fegyverekről. Legóból egy kb 1 méteres tökéletes fegyvert épített. Az volt az álma, hogy járhasson lőni. Természetesen utána jártam, hogy mikortól és hogyan lehetne megvalósítani ezt. 10 éves kor volt a határ, amit most nyáron, be is töltött. Így el is kezdtük a lövészet megtanulását. Egyenlőre csak lézer lövészet van, mivel nincs az egyesületnek hely, ahol légpuskával lőhetnének, de már ez is hatalmas öröm volt.  
  • Gödöllőn a Bagoly könyvesbolt felvetette, hogy milyen jó lenne, ha nem zacskóba tehetnék a vásárlóknak a könyvet, hanem valami olyan kis szütyőbe, amit később visszahoznának a vevők, hogy mások is megkaphassák. Fantasztikusan jó dolognak gondoltam, így én magam is hozzájárultam a kezdeményezéshez, és varrtam 3 szütyőt, kisebbet, nagyobbat. Puszikat, és öleléseket kaptam cserébe. 
  • Ha már elővettem a varrógépet, akkor készítettem az étkező asztalra terítőt és tányéralátétet. A családnak nagyon tetszett, örültek, hogy őszi “ruhába” öltöztettem az étkező asztalt is.  
  • Hétköznap suli után, már nem igen tudom rávenni Babót, hogy elmenjünk valamelyik parkba. De pénteken úgy mentem érte, hogy mindenképpen csinálunk valamit közösen, a házon kívül. Volt 3 ötlet, mindegyiket ráírtuk egy cetlire, majd Babó egyet kihúzott. Séta a Kastélyparkban, ez lett. Vittük a rollert is, jó kis buli elé néztünk. Majdnem 3 órás lett a séta, kellemesen elfáradtunk. Nagyon jót beszélgettünk, az élet nagy dolgairól. 
  • Szombaton Babó kis barátai jöttek vendégségbe. Volt nagy móka és kacagás…..Öröm volt őket nézni, hallgatni….
  • Minden este örömmel adtam hálát a napnak és kifejezetten vártam a következő napot, hogy az mit hoz majd…..
  • Minden este legalább 30 percet olvasok. Most a Robert Lawson Fényben járók című könyvét. 
Nektek milyen BOLDOG PILLANATOK színesítették a napjaitokat????

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Exit mobile version