• tud
    Beszélgettem Rita-Selinával

    Már Einstein óta tudjuk…..

    “Minden energia, mindössze ennyit kell tudnod. Hangolódj rá annak a Valóságnak a frekvenciájára, amelyet meg akarsz élni és megkapod. Nem is lehet másképp. Ez nem filozófia. Ez fizika.” Albert Einstein Ez a blog elsősorban Nők-nek szól, NŐK olvassák, NŐK-ről íródik, NŐK is írják. Persze örülünk a férfi olvasóinknak is természetesen, sőt készülünk majd olyan cikkekkel is ami kimondottam őket érdekli, érdekelheti. Van bennünk NŐK-ben néhány olyan dolog, ami közös, ami összetart bennünket, ami alapján egy csoportba sorolhatóak vagyunk. Gondolom mindannyian feltudtok sorolni pár ilyet. Amire én gondolok, vagy amit én tapasztaltam az elmúlt 52 év alatt, az pedig nem más, mint az egész életünkön átívelő fogyókúra és az elégedetlenség. Az…

  • ízek
    Beszélgetés a Vendégeimmel,  52 hét/ 52 Új étel megtanulása,  Csajos Beszélgetések

    Ízek, illatok a NYÁR jegyében.

    Mi, akik kertészkedünk szeretjük az esőt (az ízek mellett), az eső jó, a növénykéink hálásak, és úgy nőnek, mint a bolondgomba. Na de ennyi eső???? Mióta Csillával az előző beszélgetésünkben köszöntöttük a nyarat, a NYÁR TÍPUSÚ hölgyeket, azóta szinte folyamatosan esik az eső (itt Gödöllőn). Idén, egyelőre nem lehet panaszunk az égi áldásra. Holnaptól viszont megkezdődik a VAKÁCIÓ!!! Egy picit fellélegezhetünk, leereszthetünk, lazulhatunk, mókázhatunk, kacaghatunk nagyokat, hiszen egy csomó tehertől szabadulunk meg, legalább 2.5 hónapra. Elfáradtunk mi szülők, elfáradtak a gyerekek, szükségünk van a feltöltődésre és arra, hogy szünetet tartsunk – hosszú év volt ez mindannyiunknak. Most van itt az idő egy jó kis nyaralásra, hogy többet legyünk együtt a…

  • 1 blogposzt nyito kep e1685889115850
    Beszélgettem Csillával,  Csajos Beszélgetések,  Évszakok színei

    Nyár típus 1. rész

    Helló nyár, sziasztok Nyártípusok! A múlt heti beszélgetés témája (itt tudjátok (újra) elolvasni) a hála volt, amit, ha sokszor érzünk, vagy ha sokszor gondolunk valamire hálával telten, akkor még a kisugárzásunk is megváltozik. Ez a belső fény, ami kiárad belőlünk, meg tudja változtatni még a külsőnket is; tudjátok, van az a mondás, hogy kiül valaki arcára a boldogság és hogy az ilyen embereknél – nem tudjuk miért – azt érezzük, hogy egyszerűen ragyognak. Ezt a belső ragyogást erősítjük azzal, ha a színtípusunknak megfelelő színárnyalatokat viselünk – az arcunk közelében mindenképpen. Változtathatunk magunkon, a hozzáállásunkon, azaz belsőleg, és változtathatjuk a külsőnket is egy számunkra sokkal előnyösebb megjelenésre törekedve. Ebben segít az…

  • hála
    Beszélgettem Rita-Selinával

    Hála, mely megváltoztat mindent.

    Sziasztok Kedves Olvasók!! A múlt héten egy klassz játékra hívtunk benneteket. Aki esetleg még nem látta, olvasta, itt megteheti: Játék Csak szólok, hogy fogy az idő, hamarosan vége a JÁTÉKNAK!  Ne hagyjátok ki, nagyon szuper ajándékokkal készülünk számotokra! A mai beszélgetőtársam Selina, akivel egy olyan témát, érzelmet boncolgatunk, ami jó esetben része a mindennapjainknak. Szorosan összekapcsolódik a BOLDOGSÁG érzésével. A hála olyan, mint a rózsa. Táplálni kell, öntözni és ápolni, szeretni és óvni. /Dale Carnegie/ Mit is jelen a HÁLA, hogyan tudjuk gyakorolni és ettől hogyan változik meg az életünk, ezekre a kérdésekre keressük ma a választ. Selina, te mit gondolsz a HÁLÁRÓL, mi is az valójában? Aminek sokáig, energiát, figyelmet…

  • játék
    Játék

    Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani. /George Bernard Shaw/

    Mi ugye nem szeretnénk megöregedni???!! Akkor JÁTÉKRA FEL! Mielőtt játszani kezdünk, elevenítsük fel az elmúlt időszakot. Március 8-án debütált a Női szövetségünk: elsőként Selinával majd Csillával és végül Reával ismerkedhettetek meg. Célul tűztük ki, hogy olyan tartalmas beszélgetéseket adjunk közre, amiből a Kedves Olvasóink, vagyis Ti, sok-sok érdekes dolgot megtanulhattok, inspirálódhattok, feltöltődhettek, és elhiszitek, hogy nem vagytok egyedül a gondjaitokkal és mindenre van megoldás. Lehettek BOLDOG, ÖNBIZALOMMAL TELT, RAGYOGÓ “KIRÁLYNŐK”.   Selinával lelkiztünk kicsit, és Ő, mint aki coachingolással foglalkozik, adott nekünk némi iránymutatást arra, hogy hogyan tudjuk magunkból kihozni a legjobbat és hogyan tudunk felülemelkedni a nehézségeinken. A vele folytatott beszélgetéseket itt tudod újra olvasni: Márciusi kikelet Selina tolmácsolásában…

  • ismer
    Beszélgettem Reával,  Csajos Beszélgetések

    Új életet adunk a bútorainknak

    Ma egy új, nagyon izgalmas beszélgetéssel készültünk Nektek Reával.Szerintem mi csajok időről-időre eljátszunk a gondolattal, hogy át kéne rendezni a lakást (van, aki rögtön bele is vág), újra kéne festeni a falakat, le kéne cserélni ezt vagy azt a bútort. Majd körülnézünk a bútoráruházakban és az árakat látva más megoldáson gondolkodunk. Jöhet a saját kezű átalakítás, felújítás…. “Szegény” pasik, meg csak pislognak, mint hal a szatyorban  miközben a terveinket ecsetelgetjük nekik. Ha esetleg még a színekbe is belebonyolódunk, miközben azt ecseteljük, hogy lehetne a kisszoba mondjuk azúrkék, a nappali tojáshéj színű, a gyerekszoba vadgalambkék, a WC dérfehér,  és így tovább hupilila, lazacrózsaszín, púder, fagyiszínek is sorra kerülnek.  Néhány évvel ezelőtt…

  • Beszélgettem Rita-Selinával,  Csajos Beszélgetések

    TAO Csikung órák Selinával

    Csak kezdd el és gyakorolj, hogy a stressz átalakuljon életenergiává! Óráim onlineMinden héten hétfőn 19 órától Az első óra ingyenes!!!!Óráim a szabadbanSzerdán 8.45 Milenárison. Előzetes regisztráció szükséges. A taoista szemlélet szerint az egészség egyik lényeges eleme a harmónia és az egyensúly. ★★★★★ 5/5 Ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki Rita óráját. Én már 6 órán vagyok túl, és bátran mondhatom jót tesz az óra. Nagyon jól érezhető az ellazulás az óra után. De mivel 25 éve magass vérnyomással küzdök, vérnyomást is mérek, és 120/80 fölé nem ment még az órát követően, pedig este gyógyszer bevétel elött jó esetben is 140/ 90 szokott lenni. A torna mozdulatokat a mindennapi tornámba is beillesztem.…

  • tavasz
    Beszélgettem Csillával,  Csajos Beszélgetések,  Évszakok színei

    A Tavasz színtípus (2. rész)

    Elérkezett a tavasz utolsó hónapja, a május. A természet lassan teljes pompájában virul, mindenfelé zubog, áramlik az élet. Belombosodtak a fák, virágba borultak a bokrok, üde, zsenge, friss, harapnivalóan zöld a táj. A repcemezők messziről sárgállanak, illatával és lila, fehér virágainak szépségével bódít az orgona. Erre a csodára, a természet újjászületésének időszakára gondolva folytassuk ennek az évszaktípusnak a megismerését. Egyetértek veled abban, hogy nagyon izgalmasak azok a kérdések, amiket feltettél a beszélgetésünk első részének a végén (itt érhető el, ha lemaradtál volna róla:Tavasz színtípus 1 rész), én is sokat gondolkodom rajtuk, olvasok utánuk. Bennem is felmerült már, hogy vajon tipizálhatóak-e a négy évszak képviselői a rájuk jellemző személyiségjegyekkel, vagy hogy szükségszerűen…

  • desszert
    Desszert,  Desszertek

    Nagyon csokis, gyümölcsös, finom desszert.

    Sokkal könnyebb úgy fogyózni, ha egy kis desszert is kerül időnként az asztalunkra. Amit ma hoztam nektek, nem csak időnként, de akár nap mint nap is lehet csemegézni, persze csak mértékkel. Ehhez a desszerthez a fő alapanyag egy olyan növény magja, amit az azték és maja harcosok állóképességének és erejük megőrzésére használták, energia, és fehérjetartalmának köszönhetően. Erre utal az aztékzsályamag idegen neve is, ugyanis a chia szó jelentése magyarul erő. Aki még sohasem kóstolta egy picit fura lehet ahogyan az apró magocskák roppannak a fogai között. A többi hozzávaló is igazi SZUPER ÉLELMISZER. Tudjátok mi az az Aligátorkörte, na és azt, hogy még a fogyókúrában is fontos szerepe lehet??? De azt biztosan nem…

  • fogyozók
    52 hét/ 52 Új étel megtanulása,  Fő ételek

    Tavaszi friss tök töltve, fogyozóknak ajánlva.

    Na csajok, nincs több nap, nincs több kifogás, nincs több holnap, MA KELL, HOGY ELKEZDJÜK!!! Mit? Hát “nyári bícs badink” kialakítását. Július 4-re összekapjuk magunkat kívül és belül egyaránt. Fogyózóknak AJÁNLVA! Néhány éve leírtam, hogy AKKOR ÉN HOGYAN ÉS MIÉRT KEZDTEM HOZZÁ!!! Itt tudod elolvasni, és mosolyogni…rajta! Ahogyan akkor engem is egy noszogató cikk indított el, most én is SOKKOLAK BENNETEKET, 2 hónap és már javában dúl a nyár, KEZDŐDIK A NYARALÁS A STRAND SZEZON. Erről is írtam: itt Kismillió féle lehetőséget ajánl fel a net, hogy mi a legtutibb módszer, amivel megszabadulhatunk a makacs plusz kilóinktól. Véleményem szerint a legnagyobb igazság, hogy  amit nem eszel meg, attól nem is…