helyem a világban
Egyéb kategória

Helyem a világban-3

Harmadik fejezet: Helyem a világban. A sikereim és kudarcaim tükrében. 
“Az élet olyan, mint egy távolsági repülőjárat. Először el kell döntened, hova szeretnél menni, fel kell szállnod a megfelelő gépre, majd felemelkedve elindulni a célod felé.” Brian Tracy

Ha sorban haladsz, akkor már túl vagy azon, hogy Ki vagy, honnan jöttél, merre tartasz és ehhez milyen érzések társulnak. 

Most pedig azzal foglalkozunk, hogy mint egyének vagy egy csoport tagjaként hogyan tudunk működni. Céljainkról, sikereinkről, korlátainkról, bukásainkról. Ezek mennyire vittek előre, vagy mennyire gátoltak bennünket. Mit tanulhattunk meg belőlük.

121df440c70ddf904e81669830bf2513

Gyerekkoromban nem sportolhattam (szívbetegségem miatt), ezért kimaradt az életemből az, ami a sportolás egyik legalapvetőbb feladata, a célkitűzés, a cél megvalósulásáért tett erőfeszítés, majd az eredmények bezsebelése. 

Nálunk otthon nem volt téma az, hogy CÉL….. Habár már így visszagondolva a szüleimnek voltak céljai, csak épp velünk ezeket nem beszélték meg. Már felnőttként kérdezték meg tőlem egy MLM-es előadáson, hogy nekem mi a célom? Erről már sokat írtam itt, itt, meg itt. 

424890 382799895071881 270844506267421 1425033 382371726 n

Pedig ahhoz, hogy az életben sikeresek lehessünk, igenis tudnunk kell célokat meghatározni, a motivációt fenntartani. Ami pedig talán ugyan ennyire fontos, hogy képesek legyünk elviselni a kudarcot, majd új célokat meghatározni. 

Persze már maga az, hogy siker, hogy BOLDOGSÁG, hogy karrier mindenkinek mást jelent. Mindenki másként definiálná.

1907617 643247279061917 741041922 n

Volt az életemnek egy olyan időszaka, amikor kimondottan lúzernek éreztem magam, mert nem voltak nagyszabású, önmegvalósító terveim. Jól éreztem magam abban a közegben, úgy, ahogyan voltam, tettem a dolgom, de semmi extra.

Majd egyszercsak jött egy nagy “katt” a fejemben, hogy márpedig én most önmegvalósítok. Lehetne találgatni, hogy mi volt a hiba, de a lényeg, hogy sajnos kudarc lett a vége. Ami bekapcsolt a buksimban egy “programot”, hogy na tessék, tényleg lúzer vagyok, és rögtön jött az összes többi kudarcom, amit csak életem során átéltem, ami mind-mind azt hivatott bizonyítani, hogy …….

Ezután a megsemmisítő élmény után, sokáig csak sajnálni tudtam magam. Illetve egy rendkívül erős gát alakult ki, hogy én, biztosan semmi új dologba nem fogok belevágni. Hiszen nem akartam sem magamnak, sem másoknak beismerni, hogy én ezt nem tudom, nem akartam magam egy újabb kudarcba sodorni!!!

Egy idő után úgy gondoltam, hogy ez a hozzáállás sem nekem nem jó, de főként nem mutatok ezzel jó példát a fiaimnak. 

Mit volt mit tenni, át kellett gondolnom, hogy hogyan tovább. Hogyan tudok ebből a helyzetből jól kijönni. 

995841 592585240826876 2095187039 n

Rájöttem, hogy a bukásom egyik legfőbb oka az volt, hogy a  bennem lévő hatalmas adag önámítás, hogy márpedig én azt is, meg azt is, meg azt is tudom, sőt, még értek is hozzá……., győzött a józan ész felett.

Vagyis elsőként be kellett ismernem, hogy nem, én nem értettem ahhoz, amit kitaláltam magamnak önmegvalósítás gyanánt.

A másik, hogy ha az ember lánya nagyot akar “alkotni”, akkor hajlandónak kell lennie megfizetni az árát. Két lovat megülni egy fenékkel nem lehet. Nem lehetek egyszerre szuper anyuka és szuper vállalkozó is. 

A harmadik pedig, hogy kitartónak kell lennem és be kell kalkuláljam, hogy nem lesz egy üzlet egyik pillanatról a másikra sikeres, hanem van egy hosszabb vagy rövidebb de meglehetősen rögös, döcögős időszak, ami végén ott lehet a siker.

Ezekkel a felismerésekkel a tarsolyomba vágtam bele a blogolásba. Meg kellett tanulnom hozzá egy csomó mindent, olyanokat mint pl: WordPress használata, képek szerkesztése,  amiről addig még csak nem is hallottam, hátttttt…őszintén mondom, voltak komoly nehézségeim. De azt mondtam magamnak: Márpedig én ezt meg akarom tanulni, én ezt meg akarom csinálni, meg akarom érteni!!!!! 

Kérdéseim:

1. Szerinted mi a siker?

2. Te sikeres vagy?

3. A családotokban, otthon téma volt a SIKER, a SIKERESSÉG.

4. Hogyan tanultad meg azt, hogy hogyan tűzzél ki célokat. 

5. Szoktál féléves, éves, ötéves periódusokra célokat meghatározni?

6. Ha elfogy a motivációd menet közben, hogyan tudod magad ismét lendületbe hozni?

7. A gyerekeidnek beszélsz arról, hogy mi a siker, a motiváció, a célkitűzés?

8. Amikor valamit nagyon akarsz, azért közben van egy B terv is, ha esetleg az A nem sikerül?

9. Emlékszel még az első sikeredre? Amikor úgy belülről azt érzeted, hogy ÚH, ÉN MOST EZT SIKERRE VITTEM. Mikor volt? Levontál belőle bármilyen konzekvenciát, amit útravalóként hordozol magadban?

10. Emlékszel az első nagy kudarcodra? Mit éreztél? Hogyan jutottál át rajta? Tanultál belőle bármit is?

11. Versengő típus vagy? 

12. Hogyan viselkedsz olyankor, ha nem te leszel az első?

13. Sorold fel azokat a dolgokat, amiben úgy érzed, hogy nagyon jó vagy.

14. A döntéseid előtt megvitatod bárkivel is a lehetőségeket, vagy csak döntesz?

15. Volt olyan döntésed, amelyiknek a kimenetele kudarc lett?

16. Hogyan élted meg? Mit tanultál belőle?

17. Előfordulhatna veled, hogy egy nagy bukás után, azt érezd, hogy nem kezded újra?

18. Egyet értesz azzal, hogy a sikeres ember egészsége is jobb?

19. A te egészségi állapotod most kb. hány százalékos?

20. A testsúly és a sikeresség, szerinted kéz a kézben jár? Hogyan?

21. Te most elégedett vagy a testsúlyoddal? Mire lenne szükség ahhoz, hogy elégedett légy?

22. Fontos számodra, hogy mások mit gondolnak rólad, hogyan beszélnek a külsődről a hátad mögött?

23. Mi a véleményed a veszélyes sportokról?

24. Te űzöl bármilyen veszélyes sportot?

25. Gyerekkorodban kaptál zsebpénzt?

26. Mire költötted?

27. Te adsz a gyerekeidnek?

28. Bármire költhetik?

29. Szerinted az iskolában kellene tanítani a gyerekeknek bármit is a sikerről, motivációról, célkitűzésről. 

30. Szerinted mi határozza meg, hogy melyik gyerekből lesz sikeres felnőtt?

31. Büszke vagy magadra?

32. Mondják neked a szüleid, hogy büszkék rád? 

33. Melyek azok az erősségeid, amik hozzájárulta a sikerességedhez?

34. Szerinted folyamatosan tanulnunk kell, képeznünk kell magunkat ahhoz, hogy fenntudjuk tartani a sikert?

35. Van olyan területe az életednek, ami fejlesztésre szorulna?

36. Mi gátol benne, hogy fejleszd?

37. Ha ez a terület fejlődne, hogyan változna meg az életed?

38. Hogy vagy most? Hogy nem vagy?

39. Melyik kérdés volt a legnehezebb? Miért?

40. Volt-e bármilyen felismerésed, jöttél-e rá bármire, miközben a kérdésekre válaszoltál?

1275286 714698571891682 932655900 o

Kérlek „oszd” meg, ha tetszett az írásom. Neked „csak” egy kattintás, ami nekem a jövőm szempontjából egy új kezdet lehet.

88 / 100 SEO Score

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük