erő, zsírégető
Étrendkiegészítőkről infó

Erős zsírégető és a narancsbőr ellensége.

Az erő velem van!!!

Amikor a múlt év áprilisában úgy döntöttem, hogy változtatok az életemen, az ételekhez és a mozgáshoz való hozzáállásomon, akkor kerestem azokat az étrendkiegészítőket, amik támogatni tudnak ebben. Nem csodaszereket, pirulákat szerettem volna, amik azt ígérik, hogy nem kell tennem semmit, csak beszedem a csodabogyókat és már le is fogytam, hanem olyan kiegészítést a mozgás és az egészségesebb ételek mellé, amik fokozzák az eredményt. Persze lehet erre azt mondani, hogy meglehet ezt anélkül is csinálni, hogy mindenféle dolgot beszedjen az ember lánya. Igen, ez igaz!!! Viszont azt is szem előtt kell tartani, hogy így 50 körül, már nem úgy működik az anyagcsere mint 30 évesen, és ha van olyan támogatás amivel könnyíthetek a feladaton, akkor miért ne? Így kerültem kapcsolatba a Pyruvattal.

Na de mi is a Pyruvat?

Erős zsírégető, ami egyáltalán nincs hatással a vérmonyásodra. Akár éjjel is beveheted.

A Pyruvat az anyagcserédet mozgósítja, több oldalról, egyidejűleg hat a szervezetedre, a Szent-Györgyi–Krebs-ciklus energiafolyamain keresztül. A pyruvic sav a szervezetedben is termelődik, tehát ez egy természetes és egészséges hatóanyag. Növeli az edzéseidhez szükséges energiaszintet, javítja a zsíranyagcserét és a sejtek inzulin érzékenységét. Erős zsírégető, a narancsbőr legfőbb ellensége. Nem pörget fel, de azonnal fogod érezni, hogy nincs éhségérzeted!

Tehát nem serkent, nem egészségtelen, este is beveheted, és az anyagcsere folyamatot szabályozza bennünk. 

Egy kis tudomány…

Az emberi szervezeten belül a szénhidrátok energianyerés céljából történő lebontásakor a poliszacharidok hexózokra majd szőlőcukor (glükóz) monoszacharidokra bomlanak. A glükóz katabolikus folyamatban történő hasznosításának első lépése a glükóz enzimatikus lebontása, a glikolízis. A biológiai oxidáció ezen első lépése a citoplazmában zajlik. A hat szénatomos molekulából kiindulva, több lépésből álló enzimekkel támogatott reakciósorban, 2 piroszőlősav keletkezik. Ez lesz az a piroszőlősav, mely konjugált bázisa maga a piruvát. A lebontó anyagcsere persze itt messze nem ér még véget. Folytatódhat aerob és anaerob utakon egyaránt; a mitokondrium közreműködésével aerob módon összesen 38 ATP (adenozin-5′-trifoszfát) keletkezik egy mól glükózból. Utóbbiak részletezése nélkül is könnyen belátható, hogy a piruvát egy olyan központi jelentőségű anyagcsereút köztesterméke, intermedier molekulája, mely a legjelentősebb energiatermelő módszere szervezetünknek.

Rövidebben, kevésbé tudományosan:

Szent Györgyi Albert nevét mindenki ismeri. Ő és egy kutatótársa Hans Adolf Krebsről kapta ezt az elnevezést, az a természetes anyagcsere folyamat a testünkben, amelyet a Pyruvat rendbe tesz: ez a Szent-Györgyi-Kerbs ciklus. 

A Pyruvat a szervezeted alapanyagcseréjét gyorsítja fel úgy, hogy hatóanyagát tekintve – a pyruvic sav természetes formában, a testedben már ebben a pillanatban is jelen lévő anyag!

Erős zsírégető, a naracsbőr legfőbb ellensége. Nem termogén hatású, de nagyon erős, azaz ha ez nem hat, semmi nem hat! 

 
Vizsgálatok 

1992-ben kalóriadeficites étrend mellett megvizsgálták, hogy a 21 napon keresztül adott DHAP (dihydroxyacetone és piruvát) befolyásolja-e a súlyvesztés mértékét. A vizsgálatban 13 túlsúlyos nő vett részt, az eredmények szerint a diétát DHAP-vel kiegészítő nők szignifikánsan több zsírt veszítettek. 

Szintén ez a kutatócsoport vizsgálta tisztán a piruvát hatását a fentihez hasonló kalóriadeficites elrendezés mellett 14 túlsúlyos nő közreműködésével. Ez esetben is a diétát piruváttal kiegészítő csoport testsúlya a vizsgált időszakban szignifikánsan nagyobb mértékben csökkent a placebo kezeltekhez képest, e testsúly csökkenés nagyobb arányú zsírvesztéssel járt együtt.

Stanko és munkatársai ennél alaposabban is körbejárták a nagy dózisban alkalmazott piruvát élettani hatásait. Megvizsgálták hatással van e a vérplazma HDL- és LDL-koleszterin szintjére a piruváthiperlipidémiában szenvedő betegekben. Vizsgálataikat egy alkalommal koleszterinben és zsírban gazdag, egy további alkalommal koleszterinben és zsírban szegény étrend mellett folytatták. Magas zsír és koleszterin tartalmú étrend mellett alkalmazott piruvát képes volt csökkenteni az LDL-koleszterin szintjét a vérben, a HDL-koleszterint nem befolyásolva. 

Érdekes módon alacsony koleszterint és zsírt tartalmazó étrend mellett alkalmazott magas piruvát dózis nem volt szignifikáns hatással sem az LDL- sem a HDL-koleszterinszintekre. Azonban az alkalmazott piruvát ebben az esetben is szignifikánsan nagyobb mértékű testzsír tömeg csökkenést eredményezett diéta mellett a kontroll csoporthoz viszonyítva. Stanko és munkatársainak további eredményei szerint a piruvát dihydroxyacetone-nal együtt alkalmazva a testsúlycsökkentést követően lelassítja a testzsír re akkumulációját.

Egy kettős vak, placebo kontrollált vizsgálatban is ellenőrizték a piruvát feltételezett hatásosságát. A vizsgálatban 26 túlsúlyos, minden más tekintetben egészséges személy vett részt, férfiak és nők vegyesen. A hat hetes vizsgálati intervallum során 2000 kcal-t tartalmazó diétát tartottak a résztvevők és hetente három alkalommal 45-60 perces edzéseken vettek részt. Az edzés intenzitását a becsült maximális pluzusszám 60 százalékára állították be. 

Az egyik vizsgálati csoport naponta 6 gramm piruvátot kapott, míg a másik placeboként maltodextrint, egy édes poliszacharidot. A piruvátot és a placebot tartalmazó kapszulák alakjukat, méretüket, színüket tekintve identikusak voltak. A vizsgálat eredményei szerint a piruváttal kiegészített diétában részesülő személyek testsúlya és testzsír tömege szignifikánsan nagyobb mértékben csökkent, mint a placeboval kezelt csoporté. A szerzők nyomon követték a vizsgálatban résztvevők hangulatát is (Profile of Mood States). Érdekes módon a vizsgálati periódus utolsó harmadában a piruvátot kapó csoport szignifikánsan kevésbé érezte magát kimerültnek a kontroll csoporthoz viszonyítva. Az ezredfordulót követően kifejezetten a kalcium piruvát edzés mellett kifejtett hatásit vizsgálták egy esetben. 

A kettős vak, placebo kontrolláltkísérleti elrendezésben naponta két alkalommal 5 gramm kalcium piruvátot kapott a vizsgálatban résztvevő 23 nő. Minden résztvevő ez alatt a 30 nap alatt edzésprogramon is részt vett. A szerzők eredményei alapján a piruvátot szedő alanyok testzsír tömege nagyobb arányban csökkent, mint a placebot alkalmazó csoporté. Az eredmény szignifikanciája azonban függött az alkalmazott statisztikai eljárástól. Feltehetően a vizsgálatban résztvevők számának emelésével ez a probléma kiküszöbölhető lett volna. Egy nagyon jelentős különbség azonban van e között és a korábban idézett tanulmányok között. Utóbbi vizsgálat végrehajtásakor az alanyok az addig megszokott normál étrendjüket követték, annyi megkötés mellett, hogy egyéb táplálékkiegészítőt nem vehetnek magukhoz. Tehát a vizsgálat nem kalóriadeficites diéta mellett zajlott, nem tudjuk milyen mennyiségű és minőségű élelmiszert fogyasztottak a vizsgálatban résztvevők.

Mit fogsz tapasztalni azonnal a Pyruvat zsírégető használatakor?
  • optimalizálja a fizikai teljesítményedet – jobban megy az edzés, holott nem is ettél
  • növeli az energiaszintedet a szervezetedben (átlagosan 17 %-kal javítja)
  • csökken a fáradtságérzetedet mintegy 71 %-kal
  • fokozottabb a kalóriaégetésed még diéta alatt is, nem csökken az alapanyagcseréd foka
  • csökken az éhségérzetedet, annak ellenére, hogy nem vittél be plusz kalóriákat
  • rendkívül felgyorsítja az anyagcserédet, hiszen a Krebs ciklusod is gyorsul
  • a Pyruvat aktív zsírégető. Ez azt jelenti, hogy a közismert karnitinnel ellentétben már mozgás és sport nélkül is működik, azaz fogyaszt
Mi a különbség a pyruvat és az l-karnitin hatása között?

A kalcium-pyruvat, az l-karnitin mellett az egyik legnépszerűbb zsírégető lett az elmúlt években Magyarországon. Mindkét étrend-kiegészítő, az l-karnitin és kalcium-pyruvatis a zsírégetést támogatja csak a hatásmechanizmusuk más.

A kalcium pyruvat és l-karnitin hatásmechanizmusában lévő különbségek

Az l-karnitin döntő hatással van a zsírsejtek mitokondrium felé való szállításában, de a hatását csak testmozgás esetén fejti ki, ezért is szokták edzés vagy intenzív testmozgás előttre időzíteni a bevételét. Ezzel szemben a kalcium- pyruvat alap állapotban is dolgozik, vagyis a létfunkciók fenntartása kerül több energiába a szervezetnek. Kutatások szerint 2,2%-kal megnöveli a piruvát a szervezet energiaszükségletét. A pyruvat szénhidrátok lebomlása során keletkező köztes anyag, ami aerob és anaerob folyamatok során egyaránt létrejön, emellett a fehérje metabolizmus egyik kulcsszereplője.

Mindkét zsírégető legfőbb pozitívuma, hogy nem erőlteti meg a szívet és nem nyomja meg a vérnyomást, mint a termogenikus zsírégetők, amelyek koffeint, zöld teát, taurint vagy éppen guaranát tartalmaznak.

A pyruvat és l-karnitin jellemzői

Az l-karnitin gyakorlatilag egy aminosav-származék, ami a szervezetben két esszenciális aminosavból, a lízinből és a metoininból keletkezik, míg a kalcium-pyruvat a pirosszőlőmag savmaradéka, kalcium kötésben. Az l-karnitin gyakrlatilag az energia szállítójának is nevezhető, hiszen a feladata, hogy a hosszú szénláncú zsírsavakat átvigye a sejtek falán. A kalcium pyruvat képlete: C3H3O3Ca, míg az l-karnitiné: C7H15NO3. Mind a pyruvat, mind az l-karnitin egyaránt jót tesz a szívnek és segíti annak működését. Mindkét anyag abszolút ártalmatlan, mellékhatásmentes és természetes. Mindkét zsírégető GMO-mentes, gluténmentes és cukormentes. A két diéta támogató szer akár párhuzamosan, egymás mellett is fogyasztható.

 Forrás: innen, innen és innen.

Kérlek „oszd” meg, ha tetszett az írásom. Neked „csak” egy kattintás, ami nekem a jövőm szempontjából egy új kezdet lehet.

87 / 100 SEO Score

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük