20190917 162423 0000
EmlékMorzsák-Nosztalgiacseppek

“Egyszer fenn, másszor lenn”

Szükséges-e foglalkozni a NEGATÍV ÉRZÉSEINKKEL??

Ahogyan az én Drága jó Uram szokta mondani: -Nem lehet mindig “rózsaszínsziruposvattacukorfelhős” BOLDOGSÁGBAN ÉLNI. 

Persze nem szeretném ha az Emlékmorzsák-Nosztalgiacseppek, mostantól a napjainkat megnehezítő kudarcainkról, szomorúságainkról, fájdalmainkról szólna. De, ami igaz, az igaz, …..elkerülhetetlen, hogy ugyanúgy ahogyan a Boldogság része az életünknek, a Negatív érzéseik is időnként felütik a fejüket a mindennapjainkban. Kinek-kinek vérmérsékletétől, fájdalomtűrő kapacitásától függően hol többször, vagy ép kevesebbszer. 

Bármennyire is az az alap helyzet, hogy koncentrálunk a jó dolgokra, azokra az élményekre amik örömet okoznak, amiért nap, mint nap hálásak vagyunk, amik SZERETETTEL TÖLTENEK MEG, nem feledkezhetünk meg a fájdalmas érzéseinkről sem. Nem tanácsos elfojtani, mert egy idő után vulkán szerűen tőr fel, és visz mindent. 

Attól még, hogy időnként megmutatjuk, hogy

          IGEN, RAJTUNK IS URRÁ LESZ NÉHA A NEGATÍV ÉRZELEM,

még nem tűnünk gyengének, még nem leszünk rossz emberek, még nem fordulnak el tőlünk azok, aki bizalommal, szeretettel voltak eddig irányunkba, sőt…. 

A naplóírásnak, vagy a heti Emlékmorzsák összegyűjtésének szerintem alapból jótékony hatása van (nekem nagyon is). Ha elkezded, csinálod néhány héten keresztül, Te is megfogod látni, érezni, milyen jó is, amikor a hét végén, újragondolod, leírod, hogy milyen klassz dolgok is történtek Veled, veletek. A fotókat rendszerezve amiket ellősz egy egy szuper pillanatban, ismét mosolyt csal az arcodra. Így szinte dupla Boldogságban lehet általa kerülni.  

Ugyanakkor arra gondoltam, hogy havonta egyszer, teret adok a Negatív érzések összegzésének is. 

Hogyan is gondolom? Egy hónapon keresztül egy-egy szóban összegyűjtöm azokat a dolgokat, eseményeket, bosszantó apróságokat, amik kibillentenek a középpontomból. Majd a hónap végén úgy, mint a heti Boldogságokat ahogyan összegzem, a havi lelki terheimet is “közkinccsé” teszem. 

Miért???Több okból is. Mik ezek az okok!? Az egyik, hogy én sem vagyok szent, nem egy “elefántcsont toronyban” élek, így engem is érnek “kiborító” események, legalábbis én annak gondolom őket…..

Másrészről pedig azért, mert bízom abba, hogy hátha amíg leírom egy-egy negatív reakciómat, engem kiborító talán mások által “piszlicsárénak” mondható problémámat talán megoldást is találok rá, hogy a jövőben, hogyan ne borítson ki. Azáltal, hogy tudatosan figyelem magam, hogy levonom a megfelelő következtetéseket, hogy a negatív dolgokra is megpróbálok nem idegből reagálni, olyan fontos felismerésekre teszek szert, amik a jövőben jobbá, könnyebbé teszik az én és talán a Te életedet is, ha megosztod velem, velünk a téged

negatívan befolyásoló, “rém bosszantó, kibírhatatlan” dolgokat. 

Nos, akkor én kezdem is. 

Pontosan tudom, hogy vannak olyan dolgok, amiken nem tudok változtatni, amik nem rajtam múlnak, amivel kapcsolatban maximum a hozzáállásomat tudom megváltoztatni. Olyan sokszor elhatároztam már, hogy nem hagyom, hogy úrrá legyen ezzel kapcsolatba rajtam az idegbaj, de …sajnos újra és újra legyőz. Ez pedig nem más mint az emberek közlekedési stílusa, morálja, illetve annak hiánya. Az, hogy a közlekedésben résztvevők, hogyan szabálytalankodnak, hogyan nem akarnak része lenni a közlekedésnek, annak ellenére mégis, hogy részt vesznek benne, ez nem visel meg. Viszont az az önzés, az a “faragatlanság”, (hogy csúnya szavakat ne használjak,) az az agresszió már igenis bosszant, amikor olyan alap viselkedési szabályok, mint a köszönöm, vagy a kezecskéjének a felemelése ugyan ebből a célból elmarad, hát…az nagyon elkeserít. Vannak olyan emberek akik attól, hogy beszállnak az autóikba, mintha nem is lennének tisztába az alap elemi viselkedéssel szabályaival. Mintha egy burok lenne az autójuk, amiben, amivel bármit megtehetnek. Én azt gondolom magamról, hogy szeretek autó vezetés közben is kedves, előzékeny, segítőkész lenni. Nem hiszem, hogy “csak” azért mert NŐ vagyok, más szabályok vonatkoznának rám, mint a többi autót vezető társamra. Viszont az nem csak NŐként, hanem mint emberi lény is talán elvárható lenne, hogy azzal szemben akivel előzékeny vagyok MEGKÖSZÖNJE A KEDVESSÉGET!!!! 

Iskolába menet egy viszonylag szűk utcán kell végig mennünk reggelente. Néha Babó megszámolja, hogy hány olyan autós társ van, aki megköszöni, hogy mi lehúzódunk, hogy Ő aki már letette a gyermekét, elférhessen….Szomorú, de sok esetben 10-ből 2-3 ember van csak. 

Persze ez a magatartás sokkal több negatív dolgot rejt magában, mint azt, hogy engem felbosszant. Mire is gondolok…. Állandóan azon panaszkodunk, hogy a felnövekvő generáció mennyire nem tud viselkedni. Igaz???? Csakhogy ezt a generációt, ezek a felnőttek nevelik, akik képtelenek arra, hogy azt mondják KÖSZÖNÖM!!!! 

Mit kellene tennem???? Hogyan kellene ezt elfogadnom? Egyenlőre csak bosszankodom…..

Téged mi hoz ki a béketűrésből, mi bosszant, mi szomorít el?20180403 123103

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük