202078
EmlékMorzsák-Nosztalgiacseppek

Boldogság-Napló 2020/7 hét

2020 február 10-február 16-ig

202073
202074
202075
202076
202077
202072
2020710
2020711
  • Számomra a saláta az, amiből bármikor tudok enni, és hatalmas mennyiségeket. Szeretek előre elkészíteni 2-3 evésre valót, így ha bármikor megéhezem, akkor mindig van mihez nyúlni, és nem kell a hűtőből azokat a dolgokat kienni, amitől később csak lelkiismeret furdalásom lesz. 
  • A héten a saláta mellett, egy másik kedvencemből készítettem egy kis finomságot, ami nem más mint a cékla. Itt tudod elolvasni, hogy mi is készült. 
  • A héten ünnepeltük a Szerelem Ünnepét. Én több dologgal is készültem. Finomságokat sütöttem, főztem, és néhány apró kreatív kis ötlettel színesítettem az otthonunkat a romantika jegyében. Számomra ezek azok a dolgok amik mind a szeretetet és a szerelmet szimbolizálják.  
  • Szombaton Babó egyik kis osztálytársához ment szülinapozni. Én pedig erre az alkalomra a kislánynak készítettem néhány apróságot, és a különleges csomagolással még fokoztam az összképet. Csak remélni tudom, hogy a kislánynak nagyon tetszett.  
  • Vasárnap pedig itt a közeli erdőben tettünk egy kisebb túrát. 
  • Összességében egy jó kis hetet zártunk.
  • Már nagyon várom a tavaszt, annyi ötletem van amit szeretnék a kertben idén megvalósítani.
Nektek milyen BOLDOG PILLANATOK színesítették a napjaitokat????

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.