hogyan
Egyéb kategória

Hogyan(ne) változtassuk meg a körülöttünk élőket..

HA ÉN BOLDOG VAGYOK, TE IS...HA TE BOLDOG VAGY, ÉN IS.....

Bátran állíthatom, hogy mi lányok, asszonyok, Nők és csajok, az anyatejjel együtt szívjuk magunkba a “kényszert”, hogy megváltoztassuk a környezetünkben élőket. Igaz???? 

Én is sokáig úgy gondoltam, hogy majd ÉN,!!! majd ÉN tudom!!, hogyan lesz úgy, ahogyan ÉN akarom!!!! Persze nem lett, vagy csak ideig óráig…. 

Ahol pedig csak az volt amit ÉN AKARTAM, ÚGY AHOGYAN ÉN AKARTAM, AKKOR AMIKOR ÉN AKARTAM, az pedig azért nem volt jó…..Jó vezetőnek, szervezőnek, “uralkodónak” éreztem magam, pedig arra vágytam, hogy én legyek a “gyenge” NŐ Furák vagyunk mi NŐK…Nem??? 

Gondolom részben a koromnál fogva is, talán elmondhatom, hogy mára bölcsebb lettem, a 23 év házasság is közre játszik, a sok pofon az élet nevű “játékban”, mind egy dolgot eredményezett, rájöttem, hogy a változást, változtatást önmagunkon, önmagunkban kell kezdeni. A magunkba fektetett energia, hogy 

       BOLDOGOK, EGÉSZSÉGESEK, HARMONIKUSAK, ÉLETVIDÁMAK, ELÉGEDETTEK, 
 

legyünk, 1000- szeresen térül meg. Ha mi másként nézünk a világra, a világ is másként néz miránk. Ez az, ami megváltoztatja a körülöttünk élőket, nem pedig az, ha azt szajkózzuk, hogyan kellene megváltozniuk. 

Valójában a saját magunk frusztrációit vetítjük ki a környezetünkre amikor a másik fél hibáit keressük, soroljuk. Amikor mi magunkkal, magunkba jól vagyunk, valahogyan a környezetünk “hibái” sem olyan súlyosak….Te hogyan gondolod mindezt????

Egy barátom egyszer azt mondta: 

      -“A BOLDOG CSALÁD ALAPJA, A BOLDOG NŐ, FELESÉG, ANYA! 
 

Ha a nő rendben van egy kapcsolatban, mind testileg, mind pedig lelkileg, akkor az a család jó alapokon áll, és jó úton halad, hogy tartalmas, békés, boldogságos kapcsolatban éljenek a résztvevői. 

A férfi feladata pedig az, hogy biztosítsa ennek a “lehetőségét.” 

Mélyen egyet kell, hogy értsek ezzel. Nem neki kell boldoggá tennie a NŐT, mert akkor az egy függőség. A lehetőséget kell megadni. Olyan ez mint egy csiki-csuki. Ha a Nő boldog, boldoggá teszi a Férfit és viszont, ami természetesen  kihat a gyerekekre is. Hiszen egy kiegyensúlyozott anyukánál, nincs jobb dolog egy gyermek számára. 

IMG 20170924 140052

Hiszem, hogy ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, sok apróságnak kell összeállnia, csatasorba rendeződnie, azért, hogy azt mondhassuk: 

-IGEN, JÓL VAGYUNK, JÓL ÉREZZÜK MAGUNKAT A BŐRÜNKBE!!!!!! 
 

Ebbe beletartozik az is, hogy rendben érezzük magunkat a súlyunkkal. Direkt nem azt mondom, hogy vékonyak vagyunk, hiszen nem biztos, hogy Neked, mint ahogyan nekem sem az a legfontosabb, hogy 50-55 kg legyek. Sokkal fontosabb inkább, hogy azt érezzem, 

BOLDOG VAGYOK ABBAN A TESTEBEN, AMIBEN VAGYOK, AMIT A  TÜKÖRBEN LÁTOK… 

Beletartozik az is, hogy foglalkozzunk a lelkünket mardosó dolgokkal, nem pedig a szőnyeg alá söpörjük. 

Beletartozik az is, hogy megtanuljuk szeretni magunkat, elfogadni hiányosságainkat, és a legjobb dologra koncentrálunk ami csak bennünk van.

És még sok-sok apróság……

10928857 839987292706864 6222287518665190660 n

Ezt az állapotot, én úgy képzelem, mint egy sok-sok szeletből álló tortát vagy egy puzzlet, ami akkor áll össze egy képpé, ha minden rész a helyére kerül. 

  • ebből egy szelet egy “jó” súly elérése
  • a vitamin raktárak feltöltése
  • megfelelő mennyiségű folyadék bevitel
  • rugalmas, tónusos test
  • jól ápolt, hidratált bőr
  • szép haj, körmök
  • olyan ételek kikísérletezése amivel jól tud működni a testünk
  • a körülöttünk lévő káosz felszámolása, legyen az a környezetünk, munkánk, kapcsolataink,
  • lelkünk kiegyensúlyozása….
  • olyan tevékenységek megtalálása, ami felszabadít, örömöt ad, amiben szárnyalni tudunk….
  • jó ruhatár kitalálása, beszerzése,
  • szín, smink, frizura tanácsadás, ha szükségét érezzük,
  • párkapcsolatunk gatyába rázása….
  • gyerekeinkkel harmonikus viszony kialakítása (ha épp kamaszodik, egész komoly feladat)
  • a NŐ-ségünk megélése

13495017 1066572630076221 5611099564241967538 n

 
  
 Egy hasonlóan érdekes, elgondolkodtató írásom, itt olvasható.
 

Kérlek „oszd” meg, ha tetszett az írásom. Neked „csak” egy kattintás, ami nekem a jövőm szempontjából egy új kezdet lehet.

85 / 100 SEO Score

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük